Hirdessen itt

Macron botrányosnak nevezte Morawiecki bírálatait a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetéseiről


„Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni” – jelentette ki korábban a lengyel miniszterelnök.


Emmanuel Macron francia államfő megalapozatlannak és botrányosnak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát. A lengyel miniszterelnök a Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta hétfőn Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt.

„Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni” – jelentette ki, és feltette a kérdést: „Vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?".   

„Morawiecki úr egy szélsőjobboldali pártból jön”

„Ezek a mondatok egyszerre megalapozatlanok és botrányosak, de nem lepnek meg, hiszen Morawiecki úr, aki egy szélsőjobboldali pártból jön, beavatkozik a francia politikai kampányba, miután többször is fogadta Marine Le Pent, (a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét), akit támogat” – mondta a francia elnök szerda este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő választási vitaműsorában négy nappal az elnökválasztás első fordulója előtt.

„Teljesen vállalom, hogy Franciaország nevében, folyamatosan beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és egy új európai békekonstrukció megteremtése érdekében több éven át” – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta kilenc alkalommal folytatott hosszú telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyinnal.

Belföld
 ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések