A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Bauer: Az ellenzék ezen a választáson nem nyerhetett


A volt politikus ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a baloldalnak ennek ellenére nyugatosnak kell maradnia.


Bauer Tamás közgazdászt, egyetemi tanárt, egykori politikust a Klubrádió Megbeszéljük című adásában arról kérdezték, hogy mi vezetett az ellenzék vereségéhez és merre van az út kifelé.

Bauer szerint az ellenzék ezen a választáson nem nyerhetett. Ezzel együtt nem gondolja, hogy nem is kellett volna elindulniuk, ugyanis

meg kell mutatni, hogy létezik másfajta politikai gondolkodás, 

Magyarország nem csak Orbán Viktorból áll.

„Az ellenzéknek nyugatosnak kell lenni”

Szerinte a Fidesz felerősítette a '60-as évek óta kialakult „szabadságellenes és szolidaritás-ellenes” értékrendet, és 

az ellenzéknek ezzel szemben nyugatos értékek mentén kell politizálnia, akkor is, ha úgy nem lehet választást nyerni.

Hozzátette: az Orbán-rendszer önkényuralom, amely választáson valószínűleg nem is lesz legyőzhető, hanem valamilyen válság hatására bukik meg.

Az ellenzéknek alternatívát kell kínálnia

Bauer a műsorban elmondta, hogy ellenzékiek most azon keseregnek, hogy miért nem tudtak ügyesen alkalmazkodni a kádári-orbáni attitűdrendszerhez. De szerinte, ha tudtak volna alkalmazkodni, akkor nem lenne értelme az ellenzék létezésének. Ugyanis „épp az az értelme, hogy a nyugati értékrendet tagadó, az ellen harcoló orbáni rendszerhez képest alternatívát kínáljon. Hogy másképp is lehet, másképp érdemes élni, hogy Magyarország valamikor is nyugati ország legyen, ahhoz bizonyos normákat el kell terjeszteni a társadalomban. Orbán tizenkét éve ellenkező irányú folyamatot jelent, de az azt megelőző 20 évben terjedt a szabadság és a szolidaritás” – fűzte hozzá a közgazdász. 

Majd azzal folytatta, hogy „Orbán rendszere abból áll, hogy időnként megajándékozza az embereket, pláne választás előtt – és az ellenzék még ezt az osztogatást se merte bírálni”. Bauer Tamás úgy látja, azzal vesztették a legnagyobbat, hogy minden ilyen ilyen kérdésben beálltak a Fidesz mellé, gyakorlatilag a Fidesznek kampányoltak, amikor ki is írták plakátokra, hogy marad a rezsicsökkentés vagy a családtámogatás – húzta alá.

Másfajta Magyarországot szeretnének

„El kell felejteni azt, hogy négy év múlva újra választás lesz” – jelentette ki a közgazdász. „El kell rajta indulni, amennyi helyet lehet, meg kell szerezni, pláne az önkormányzatin. A stratégia lényege azonban nem ez, hanem az, hogy »másfajta Magyarországot szeretnénk« – húzta alá Bauer.

A közgazdász szerint „az igazi politika nem az, hogy a következő közvélemény-kutatáshoz igazodjon egy párt, hanem az, hogy megváltoztatná az országot.

Négy év múlva valószínűleg megint nem fogjuk legyőzni a Fideszt”

– tette hozzá.

Bauer végül arra is felhívta a figyelmet, hogy „önkényuralmi rendszereket nem szoktak az általuk kiírt választáson legyőzni. Önkényuralmi rendszerek akkor buknak meg, ha valamilyen belső vagy külső megrázkódtatás során válságba kerülnek, mint a szocialista rendszerek 1989 körül”.

Belföld
 ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések