Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Barkát szenteltek az ország legnagyobb húsvéti parkjában


Április 10-én barkaszenteléssel kezdődött meg a nagyhét Hajdúszoboszlón, az ország legnagyobbjaként számon tartott húsvéti parkban.


A művelődési központ szomszédságában található Halasi Fekete Péter téren kialakított feltámadás parkrészben a három történelmi egyház helyi vezetői szolgáltak. Dr. Lipták József római katolikus esperes plébános, Ésik Ádám református lelkész és Fekete András görögkatolikus parókus megszentelte, illetve megáldotta a helyiek által összegyűjtött barkákat, melyekből mindenki vihetett haza 1-1 ágacskát.

Az idén nagyobb hangsúlyt szerettünk volna fektetni az egyházak jelenlétére, pontosan azért, mert olyan időket élünk, amikor a hitünket meg kell erősíteni, és a békét a középpontba állítjuk. Tehát ez az egyik nagyon fontos üzenete a húsvéti parknak

– mondta el Majoros Petronella alpolgármester.


A parkban a három nagy történelmi egyház együttesen jelenik meg. Természetesen Jézus feltámadása a főmotívum, melyhez különböző stációk vezetnek. Üzeneteket írhatnak kövekre, illetőleg bibliai, egyházi üzenetekre találnak itt a látogatók, hogy ezáltal is lélekben meggazdagodva és megerősödve térjenek haza.

A park nagyobbik területe a családosok, gyermekek vidám birodalma. Kirándulhatnak ide gyermekek, fiatalok, idősek egyaránt a hétköznapokon is, mert a park április 24-éig nyitva tart. Lehet játszani, bújócskázni, további díszeket elhelyezni, elgondolkodni. A park összességében is hirdeti, megőrzi a húsvét jelentőségét. – Nagyon örülök, hogy a lakosság, az önkormányzat, a művelődési központ és intézményei, civilek, egyházak, közösen összefogtak ismét e közös ügyért – hangsúlyozta az alpolgármester - írja Tibai Irma a haon.hu-n.

Belföld
 ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések