Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A vád szerint megütötte az őt kérdőre vonó gyermekfelügyelőt egy fiú Debrecenben


A Debreceni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.


Az ügyészség közleménye szerint a fiú nem tartotta be a lakásotthon házirendjét, és az őt kérdőre vonó gyermekfelügyelőt dühében megütötte. A fiatalkorú nem a családjában nevelkedik, 2018 óta Debrecenben, az egyik egyház által működtetett lakásotthonban él.

2021. augusztus 21-én a reggeli órákban a fiatalkorú vádlott az ott gyermekfelügyelőként dolgozó sértett felügyelete mellett mobiltelefonon beszélgetett a hozzátartozóival. A lakásotthon házirendjében meghatározott, mobiltelefonálásra fordítható időtartam lejártakor a sértett szólt a vádlottnak, hogy fejezze be a beszélgetést és adja vissza neki a készüléket. A fiatal ennek nem tett eleget, tovább beszélgetett, majd dühében kiabálni kezdett a nevelővel, szidalmazta és trágár szavakkal illette. Ezt követően a sértett a vádlottnál lévő telefonért nyúlt, hogy azt tőle visszavegye, azonban ekkor a feldühödött fiú szemből, a szemöldökén megfejelte a gyermekfelügyelőt.

A bántalmazás követően a vádlott végül átadta a készüléket a gyermekfelügyelőnek.

A sértettnek a fiatalkorú bántalmazása következtében sérülése nem keletkezett.

A hatályos jogszabályok szerint a lakásotthonban gyermekfelügyelőként dolgozó sértett különleges jogvédelmet élvez, közfeladatot ellátó személynek minősül.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A jelenleg más ügyben letartóztatásban lévő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára és állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt a jogszabály kötelező rendelkezése alapján pártfogó felügyelet alatt áll.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések