A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vidnyánszky Attila: Mióta az Orbán-kormány vezeti az országot, jobb magyarnak lenni

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila azt mondta: méltatja a jelenlegi kormányt kultúrában dolgozó emberként, mert soha ennyi pénzt nem költöttek azelőtt kultúrára, mint most.

Méltatja nagycsaládos apaként és büszke nagyapaként, mert látja, hogy könnyebben tudnak a fiatalok elindulni. Méltatja, mint keresztény ember, mert itthon nem lerombolják a templomokat, hanem újakat építenek, és mindenki szabadon gyakorolhatja a hitét. És méltatja magyarként, egy erős, büszke nemzet fiaként is, mert az országnak határozott véleménnyel bíró kormánya van. „Most jobb magyarnak lenni" – mondta Vidnyánszky Attila.

„Odafigyeltem arra is, hogy az ellenzék mit kínálna a kultúra területén, mi lenne az az új, amit kapna a kultúra. A fővárosban, ahol liberális vezetés van, semmi terv nincs. Csak az működik, amit mi indítottunk el. Konkrétumokból egyetlenegy létezik csupán, az is rám vonatkozik, hogy földönfutóvá tesznek. Ez az egyetlen határozott programtervük" – mondta Vidnyánszky Attila. Arról is beszélt, hogy most a háború felülír mindent, és a kormány jól cselekedett, mindent megtesz azért, hogy kimaradjon Magyarország a háborúból – írja az Origó.

Rettenettel gondolok arra, hogy mi volna, ha egyszerre hatan-heten állnának a kormánykerék mellett, és ők próbálnák jobbra-balra rángatva a hajónkat irányítani

– mondta.

Az eredeti cikk és a beszélgetés IDE kattintva érhető el.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések