Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Párizsi győzelemmel zárta a csoportkört a Veszprém


A Telekom Veszprém 40-39-re nyert a Paris Saint-Germain otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén, csütörtökön.


A vendégek keretéből ezúttal csak a sérült Dejan Manaszkov, a hazaiaktól Dainis Kristopans és Elohim Prandi hiányzott az európai szövetség által a forduló rangadójának kinevezett mérkőzésen.

A nyolcadik percben még döntetlen volt az állás, majd három góllal elléptek a párizsiak (10-7), viszont a Veszprém egy 8-1-es sorozattal fordított. A meccs tétnélkülisége miatt a védekezésre egyik csapat sem fektetett nagy hangsúlyt. A franciák 3-0-s szériájára Petar Nenandic válaszolt három góllal, ebből kettő is szépségdíjas volt. A vendégek többször is vezettek négy találattal, de a szünetben már csak 20-19-es előnyben voltak.

A PSG a második félidő elején is produkált egy 3-0-t, ezzel 10-9 után visszavette a vezetést, ám erre a Veszprém 4-1-gyel reagált, és ismét ellépett négy góllal. Az eredmény hullámzása tovább tartott, a hajrában megint felzárkóztak a párizsiak, akik ekkor már a védekezésre is odafigyeltek. A PSG 15 másodperccel a vége előtt egyenlített, de az utolsó találat az egyiptomi Omar Jahja jóvoltából a Veszprémé volt.

A házigazdáknál Nikola Karabatic nyolc, Lucas Steins hat, a túloldalon Petar Nenadic kilenc, Rasmus Lauge Schmidt hét gólt lőtt, Rodrigo Corrales 16 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 14. egymás elleni BL-mérkőzésén hét PSG-siker és egy döntetlen mellett hatodszor nyert a Veszprém.

A Veszprém nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel, a magyar bajnoki címvédő Pick Szeged pedig nyolc sikerrel, három döntetlennel és három vereséggel zárta a csoportkört. A Vardar Szkopje, illetve a szegedieknek a német Flensburg-Handewitt elleni párharc első mérkőzését március 30-án vagy 31-én játsszák, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Az már múlt pénteken eldőlt, hogy a veszprémiek a csoport negyedik helyén végeznek és a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjéval találkoznak.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések