Bizonyára azért nem válaszol a DatAdattal való kapcsolatára vonatkozó kormánypárti kérdésekre Márki-Zay Péter, mert van titkolnivalója – nyilatkozta az Indexnek Nacsa Lőrinc. Szerinte a hallgatás egyenlő a beismeréssel, és ami történt, az egyértelműen a magyar választásokba történő beavatkozás.
A KDNP frakciószóvivője hangsúlyozta, a Fidesz–KDNP csak olyan állampolgárokat keres meg, akik erre kifejezetten engedélyt adtak, amikor megadták az adataikat, a DatAdat azonban nem tudni, mit csinál pontosan, mivel nem válaszol.
„Nagyon szigorú, az adatvédelmi hatóságok által is jóváhagyott és a törvényeknek mindenben megfelelő adatkezelési szabályaink vannak. A különbség azt hiszem, elég nagy, úgy hívják: a jogszabályoknak való megfelelés” – fogalmazott.
Nacsa Lőrinc szerint az is aggályos, hogy egy részben vagy egészben külföldi pénzből működő, elvileg magáncég fizeti a miniszterelnök-jelölt kampányvacsoráját.
Még ennyi év elteltével is Gyurcsány és Bajnai irányít – mutatott rá a frakciószóvivő.
Az ő módszereiket ismerjük. Ugyanaz a csapat, csak most már az információs technológiát is igénybe veszik. A hírekből kiindulva ráadásul gyanús, hogy nem is törvényesen
– tett hozzá.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések