Vadim Deniszenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója vasárnap este arról beszélt egy élő televíziós műsorban, hogy a Kijev felé vezető utakon nagy számban gyülekeznek az orosz erők és harci járművek. A tanácsadó szerint az ukrán vezetés abból indul ki, hogy a következő napok döntő ütközetét Kijevért fogják vívni - jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegram-csatornáján azt írta, hogy harcok folynak Kijev közelében, és a főváros igyekszik felkészülni a védekezésre. Elmondása szerint több ellenőrzőpontra ellátogatott a város határában, és azt tapasztalta, hogy az ukrán biztonsági erők elszántak mindenféle támadás visszaverésére.
Ukrán tisztségviselők közlése szerint az orosz erők országszerte több tüzérségi és rakétatámadást hajtottak végre vasárnap. A Kijevtől északra fekvő Csernyihiv város lakónegyedeire nagy erejű bombákat dobtak. Este heves tüzérségi támadás érte a déli Mikolajiv és a keleti Harkiv városokat.
Zelenszkij bírálta, hogy a Nyugat szó nélkül hagyja a hadiüzemek orosz fenyegetését
Bírálta a nyugati országok vezetőit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért szó nélkül hagyták Oroszország arra vonatkozó bejelentését, hogy hadiüzemeket fog támadni.
„Egyetlen vezetőt sem hallottam, aki reagált volna erre” - mondta vasárnap késő este közzétett videóüzenetében Zelenszkij.
„Az (orosz) agresszornak ez az arcátlansága egyértelmű jelzés kell, hogy legyen a Nyugatnak arra nézve, hogy az Oroszországra kivetett szankciók nem elégségesek” - tette hozzá.
Kiemelte: az ukrajnai hadiüzemekben több ezren dolgoznak, ezek a létesítmények városokban működnek, és több százezer ember él a közelükben.
Az orosz védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy az orosz haderő nagy pontosságú fegyverekkel csapást készül mérni ukrajnai hadiüzemekre. Emiatt arra figyelmeztették ezeknek a katonai ipari létesítményeknek az alkalmazottjait, hogy hagyják el az üzemek területét.
Az ukrán elnök szorgalmazta, hogy hozzanak létre „bíróságot”, ahol felelősségre vonnák azokat, akik ilyesféle bűncselekményeket követnek el. Zelenszkij felhívta a figyelmet arra, hogy „a megszállók” a jelek szerint úgy érzik, büntetlenül cselekedhetnek, ha így előre bejelenthetik „tervezett kegyetlenkedéseiket”.
Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy megpróbálja manipulálni a világ vezetőit
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Oroszország megpróbálja manipulálni Emmanuel Macron francia elnököt és más nyugati vezetőket azzal, hogy azt követeli, az Ukrajnába vezető humanitárius folyosók Oroszországon vagy Fehéroroszországon keresztül vezessenek. Verescsuk közölte: Ukrajna felszólítja Oroszországot, hétfő reggeltől járuljon hozzá a tűzszünethez, hogy az ukránok inkább a nyugat-ukrajnai Lviv felé menekülhessenek.
Ukrajna hétfőn kora reggel kapta meg Oroszország javaslatát, miután Macron beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - mondta Verescsuk egy televíziós tájékoztatón. „Remélem, hogy Emmanuel Macron francia elnök megérti, hogy az Oroszországi Föderáció manipulálja és kihasználja a nevét és őszinte segítő szándékát” - fogalmazott az ukrán politikus. Ukrajna azzal vádolja az orosz erőket, hogy humanitárius folyosóként kijelölt területeket lőnek, akadályozzák az emberek menekülését a támadás alatt álló városokból.
Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti
Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút illetően Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, és a nyugalom és észszerűség megőrzésére intett a válság rendezése érdekében.
Miközben Kína mind ez idáig elutasította az „invázió” megjelölést az orosz hadsereg Ukrajnában folytatott katonai hadműveleteit illetően, Vang a széles körű humanitárius válság elkerülésére szólított. A kínai külügyi tárca vezetője közölte: a kínai Vöröskereszt humanitárius segélyt fog nyújtani Ukrajnának.
Vang Kína és Oroszország kapcsolatát „sziklaszilárdnak”, Oroszországot pedig Kína legfontosabb stratégiai partnerének nevezte. Elmondta: a két ország kapcsolata az egyik legfontosabb kétoldalú kapcsolat a világon, és az együttműködésük jövője rendkívüli kilátásokkal kecsegtet.
Vang kijelentette: szükség esetén a kínai fél készen áll arra, hogy részt vegyen az ukrajnai helyzet megoldását célzó, nemzetközi közvetítő tevékenységben. Felidézte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök február 25-én Vlagyimir Putyinnal telefonos egyeztetésekor az ukrajnai helyzet békés megoldását célzó tárgyalásokat sürgetett, amire Putyin elnök „pozitívan reagált”. A két elnök egyeztetését követően az ukrán és orosz fél már két alkalommal tárgyalóasztalhoz ült - mondta Vang.
Vang elutasította az ukrajnai helyzet párhuzamba állítását Tajvan kérdésével, hangsúlyozva, hogy Tajvan „Kína elidegeníthetetlen része”, így a sziget kérdése Kína belügye.
Orosz magánszemélyek havi 5 ezer dollárig utalhatnak külföldre
Az orosz jegybank havi legfeljebb 5 ezer dollárban korlátozta magánszemélyek banki átutalását külföldre más személyeknek, köztük házastársaknak és közeli hozzátartozóknak.
A jegybank közleményében azt írta: „figyelembe véve a devizapiac megnövekedett volatilitását, a pénzügyi stabilitás biztosítását célzó korábbi döntéseken túlmenően arra utasítja a felhatalmazott bankokat, hogy a belföldi magánszemélyek esetében 5 ezer dollárban korlátozzák a havi átutalásokat más természetes személyeknek, beleértve házastársakat és közeli hozzátartozókat.
A jegybank a közeli hozzátartozók közé sorolja a szülőt, gyereket, nagyszülőt, unokát, testvért és féltestvért, az örökbefogadó szülőt és az örökbe fogadott gyereket.
Csaknem teljesen befejeződött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőinek átmeneti evakuálása Ukrajnából, a misszió vezetői is hamarosan elhagyják az országot - derült ki a szervezet vasárnap este közzétett jelentéséből.
Múlt hét elején még több megfigyelő rekedt a harcok által érintett Harkivban és Herszonban. A viszonylag nyugodt kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk régiójából sem távozott mindenki - áll az EBESZ jelentésében.
Kedden Harkivban a várost ért ágyúzás során életét vesztette a szervezet egy ukrán munkatársa, amikor élelmet próbált szerezni a családjának.
Az EBESZ arról is hírt adott, hogy a mariupoli irodájának épületét is lövések érték, a misszió két járműve kigyulladt.
Az EBESZ február végén döntött úgy, hogy átmenetileg felfüggeszti megfigyelői tevékenységét Ukrajnában, és kihozza onnan külföldi munkatársait az Oroszország által indított háború miatt. A donyecki szakadárok egyik képviselője múlt héten kedden megerősítette, hogy elhagyta Donyecket az EBESZ különleges megfigyelői missziójának minden járműve.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések