Az elmúlt napokben rengeteg külföldi zsoldost megöltek az oroszok, ennek ellenére érkeznek harcolni Ukrajnába.
Csütörtökön két olyan videó jelent meg a Twitteren, amelyen amerikai harcosok szerepelnek: az egyikben egy amerikai harci felszerelésben pózol egy szerinte orosz tank kiégett maradványai előtt – írja a Guardian. A másikban, amelyet egy másik katona narrál amerikai akcentussal, katonák egy különítménye látható, akik egy út melletti falnál húzódnak meg, egy faluban, amelyet a narrátor állítása szerint visszafoglaltak az oroszoktól.
Az első videót James Vasquez, az amerikai hadsereg veteránja és connecticuti építési vállalkozó tette közzé, aki Twitter-bejegyzése szerint március 15-én érkezett Lengyelországba, majd másnap átkelt Ukrajnába, és több megfigyelő drónt hozott magával. Március 18-án Lvivből a frontra küldték. „Úgy érzem magam, mintha egy fantasztikus, nagyon veszélyes vakáción lennék" – írta.
Beszámolt arról is, hogy miközben Ukrajnában járőrözik, számos ellenőrzőponton kell keresztülmennie és mindenhol megmutatja az útlevelét. „Megdöbbentek, amikor az ellenőrzőpontokon amerikai útlevelet láttak" – mondta. „Egyenesen átengednek, mert azt gondolják, hogy fantasztikus, hogy egy amerikai katona itt van és mellettünk harcol."
This village has been Russian occupied for a month, they terrorized the people and took their food. Today we entered, took out 7 tanks and countless Russians thus liberating these people pic.twitter.com/0Fm3qHdepB
— James Vasquez (@jmvasquez1974) March 24, 2022
A nemzetközi légióról szóló első beszámolók szerint a külföldi önkéntesek vegyes összetételűek voltak, sokan tapasztalatlanok. A Task&Purpose katonai hírportál arról számolt be, hogy „egy-egy harci tapasztalattal rendelkező jelöltre egy rajnyi fantaszta jutott".
„A kiválasztás nyilvánvalóan nem követ semmilyen más érzékelhető folyamatot, mint a katonai tapasztalattal nem rendelkezők és a katonai tapasztalattal rendelkezők szétválasztása. Az előbbiek egy négyhetes kiképző tanfolyamon vesznek részt, az utóbbiaknak fegyvert adnak, és egy találomra kiválasztott egységben egy ukrán tiszt vezénylete alatt a frontra küldik őket" – áll az Ukrajnából származó jelentésben.
0 Megjegyzések