Írt nekem valaki – akit egyébként nagyra tartok -, hogy óvatosabban kellene megítélni a választási esélyeket. És hogy miért vagyok ilyen lelkesült, amikor simán elveszíthetjük a kormányzást pár hét múlva? Mert hogy Karácsony, meg önkormányzati választás és pláne 2002, jaj, vigyázzunk nagyon, óriási veszély közeleg…
Ezt a gondolatkísérletet érdemes lefuttatnunk.
Egy nemzeti felfogású újságírónak – szerintem – nem az a dolga, hogy rémületet keltsen, vereséget jósoljon, még csak az sem, hogy felemelje az ujját, hogy hohó és ajjaj. Az sem feladatom, hogy elbizonytalanítsam az embereket. Meg az sem, hogy okosságnak álcázzam a félelmet.
A győzelem és a vereség ugyanis MINDENKIÉ. Nem miattad, nem miattam és nem valami más miatt győzünk vagy veszítünk, hanem azért, mert eleget vagy nem eleget dolgoztunk a győzelemért. Vagyis az elvégzett munkában kell hinnünk, nem a szövegelésben.
Függ a győzelem és a vereség egy csomó más dologtól is, de hiszek abban, hogy a Gondviselés végül azok mellé áll, akik megérdemlik, nem azok mellé, akik félnek. Egész életem és mások élete is tanulsága ennek a kijelentésnek. Aki fél és előre retteg, biztosan veszít, különösen, ha az ellenfél pontosan tudja, mit akar.
Nekem tehát az a dolgom, hogy a magyar polgárokkal megismertessem az általam vallott értékeket, elvigyem ezeket azoknak, akik meghívnak, meghallgatnak, odafigyelnek. Ez a dolgom – a lelkesítés, annak az elmondása, hogy nyerhetünk, és hogy nyernünk muszáj. Mindenáron! És az is feladatom, hogy elemezzek. Ha pedig úgy látom, hogy megnyerhetjük ezt a választást, hadd mondjam el bárkinek szabadon. Megnyugtatok mindenkit, hogy előadásaimon a leselkedő veszélyekről is szót ejtek, de ne erre fusson már ki a felkészülésünk, ha szabad kérnem.
Rémületet, pánikot, bizonytalanságot kelteni bárki tud. Aki pedig nemzeti színben a kampányban ezt teszi, nagyon sokat árt a közösségének.
Én soha nem fogom ezt tenni. Olcsó és nagyon kényelmes volna. Győzni szeretek, nem okoskodni előre (és utólag).
Hajrá!!!!
Ezt a gondolatkísérletet érdemes lefuttatnunk.
Egy nemzeti felfogású újságírónak – szerintem – nem az a dolga, hogy rémületet keltsen, vereséget jósoljon, még csak az sem, hogy felemelje az ujját, hogy hohó és ajjaj. Az sem feladatom, hogy elbizonytalanítsam az embereket. Meg az sem, hogy okosságnak álcázzam a félelmet.
A győzelem és a vereség ugyanis MINDENKIÉ. Nem miattad, nem miattam és nem valami más miatt győzünk vagy veszítünk, hanem azért, mert eleget vagy nem eleget dolgoztunk a győzelemért. Vagyis az elvégzett munkában kell hinnünk, nem a szövegelésben.
Függ a győzelem és a vereség egy csomó más dologtól is, de hiszek abban, hogy a Gondviselés végül azok mellé áll, akik megérdemlik, nem azok mellé, akik félnek. Egész életem és mások élete is tanulsága ennek a kijelentésnek. Aki fél és előre retteg, biztosan veszít, különösen, ha az ellenfél pontosan tudja, mit akar.
Nekem tehát az a dolgom, hogy a magyar polgárokkal megismertessem az általam vallott értékeket, elvigyem ezeket azoknak, akik meghívnak, meghallgatnak, odafigyelnek. Ez a dolgom – a lelkesítés, annak az elmondása, hogy nyerhetünk, és hogy nyernünk muszáj. Mindenáron! És az is feladatom, hogy elemezzek. Ha pedig úgy látom, hogy megnyerhetjük ezt a választást, hadd mondjam el bárkinek szabadon. Megnyugtatok mindenkit, hogy előadásaimon a leselkedő veszélyekről is szót ejtek, de ne erre fusson már ki a felkészülésünk, ha szabad kérnem.
Rémületet, pánikot, bizonytalanságot kelteni bárki tud. Aki pedig nemzeti színben a kampányban ezt teszi, nagyon sokat árt a közösségének.
Én soha nem fogom ezt tenni. Olcsó és nagyon kényelmes volna. Győzni szeretek, nem okoskodni előre (és utólag).
Hajrá!!!!
0 Megjegyzések