Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést – írja az MTI Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalára hivatkozva.
Hozzátette: az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, ezt minden család legkésőbb február 14-én hétfőig, azaz a törvényi határidő előtt – megkapja. A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott közel 50 milliárd forintot.
A miniszter kiemelte, a családi adóvisszatérítéssel a gyermeket nevelő szülőknek februárban 610 milliárd forintot adnak vissza. Azt is hozzátette, hogy az adóvisszatérítéshez való jog nem veszhet el, azok, akik elmulasztották tavaly december 31-ig benyújtani a szükséges nyilatkozatot, az szja-bevallásban igénybe vehetik majd a visszatérítést.

0 Megjegyzések