Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Miskolc: kivágták a belváros "égig érő fáját"

Megbetegedett, veszélyessé vált, ezért ki kell vágni a megyei kormányhivatal épülete előtt álló bálványfát.

A megyei kormányhivatal miskolci, Csizmadia utcai főépülete előtt álló védett fa már esztendőkkel ezelőtt megbetegedett, elkezdett odvasodni. A folyamat mára odáig jutott, hogy a növény balesetveszélyessé vált, az elkorhadó ágak bármikor letörhetnek, és a lezuhanó fadarabok akár súlyos balesetet is okozhatnak.

A bálványfa nem őshonos Magyarországon. Inkább Kelet-Ázsiától dél felé haladva Észak-Ausztrálázsiáig találhatók meg fajai. Neve az indonéziai ambonéz nyelvű ailanto szóból származik, melynek jelentése „mennyországfa" vagy „égig érő fa". Amikor a jelenleg a kormányhivatalnak otthont adó épületet felhúzták, úgy történt a tervezés, hogy a fa háborítatlanul élhessen tovább a városban élők örömére.

Mint megtudtuk, három évvel ezelőtt végeztek a miskolci bálványfán számítógépes vizsgálatot. A ma már széles körben alkalmazott, Fakopp néven ismert műszer már akkor jelezte, hogy a fával nagyon nagy baj van. Tavaly újabb vizsgálat készült, amelynek eredménye megerősítette a diagnózist, a fa korhadását nem lehet megállítani. Ezért vált szükségessé a kivágása.

Azt is sikerült megtudni, hogy még ebben az évben pótolják a kivágandó fát. Olyan fát szeretnének ültetni, amely nem nagyon terebélyes, és magasra nő: páfrányfenyőt vagy aranybükköt.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések