Környezetvédelmi programja keretében odúkat helyeztek ki a madaraknak az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertbe a hétvégén az Egri Fertálymesteri Testület tagjai. A kezdeményezés ötletét az adta, hogy 300 ilyen odúhoz jutottak hozzá – mondta el a szervezet vezetője, Várkonyi György Olivér.
Nem értenek hozzá, így szakmai segítséget kértek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől – mondta el a testület kapitánya a szombati akcióval kapcsolatban. A parkban kint lévő odúkat kitakarították, valamint újakat helyeztek ki. Mintegy 16 darabot tettek ki most, a Hadnagy utca irányába haladva, így az Érsekkert kétharmadát sikerült megfelelő „madárlakkal” ellátni.
Ez azért szükséges, mert egy hónap múlva, március végén kezdődik a madarak násza, így az Érsekkert ismét madárcsicsergéstől lehet hangos – ismertette Várkonyi György Olivér a Szent István Rádió hírműsorában.
Kisebb-nagyobb gyereküket is vitték a programra a résztvevők. Az 5 és 15 év közöttiek is nagy érdeklődéssel nézték, hogy miként néz ki egy odú, hogyan kell felszerelni, miként kell betájolni, mert még az sem mindegy – hívta fel a figyelmet.
Elmondta: nagyon fontos, hogy a gyerek lássa, mit csinálnak a szülei. Ne szóval, ne könyvekből tanítsuk őket, erre jó példa volt ez az akció. Nagyszerű volt látni, hogy a családok együtt jöttek-mentek. Bár nagyon erős szél volt, fáztak, de igazán jól érezték magukat – emlékezett vissza az akcióra.
Szintén szerveznek szemétszedő programokat is.
Az Egri Fertálymesteri testület a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén szerepel 2014 óta. Új tagjaikat, egy év járványhelyzet miatti kihagyás után a közelmúltban avatták a városházán:
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Ga
0 Megjegyzések