Márki-Zay Péter egyházügyi kabinetfőnöke szerint az egyházaknak a mindenkori hatalom kritikusainak kellene lenni, mint a sajtónak.
Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter egyházügyi kabinetfőnöke interjút adott az Azonnali.hu-nak. Az interjúban elmondta, hogy „az egyháznak a mindenkori hatalom kritikusának kellene lennie épp úgy, mint a sajtónak”, továbbá kifejtette, hogy „öncenzúra terjedt ki a köreikben, ami szintén nagyon káros”.
Magyarországon soha nem fog meghonosodni szerintem az amerikai példa az állam és egyház teljes szétválasztására
– válaszolta arra a kérdésre, hogy azért dolgozik-e egyházügyi kabinet vezetőjeként, hogy később ne legyen szükség egyházügyi kabinetre.
„Nem én mondom, hanem Keresztes Szent János, hogy a vallási tettek is válhatnak bűnné. Például ha a bőséges egyházfinanszírozást rossz motivációval csinálom, az ugyanúgy korrumpálhatja az egyházakat, mint a tételes egyházellenesség” – tette hozzá.
Végezetül, kifejtette, hogy az új egyházpolitika kialakításába az egyházakat is be akarják vonni. Ennek kapcsán kijelentette, hogy „az egyházaknak csak a saját lelkiismeretüktől kell majd tartaniuk, nem a hatalomtól”.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések