Az MNB volt alelnöke a miniszterelnök-jelöltnek és az ellenzéki pártok gazdaságpolitikai szakpolitikusainak írott levelében jelentette be e hét hétfőn, hogy a továbbiakban nem vállal nyilvános szereplést az ellenzék kampányában. Ezt azonban nem akarta a nyilvánosságban közölni, mert attól tartott, ártott volna az ellenzéki kampánynak. „Egyszerűen nem fogok ráérni" – fogalmazott levelében Király Júlia.
Király tavaly ősszel csatlakozott Márki-Zay Péter csapatához mint a miniszterelnök-jelölt gazdaságpolitikai tanácsadója.
Mint ismert, a Jobbikon kívül minden ellenzéki párt által támogatott Iványi Gábor mellett Róna Péter és Elek István neve is felmerült az ellenzék államfőjelöltjeként; majd kiderült: a Jobbik fenntartotta Iványival szembeni vétóját, viszont a Párbeszéd és a Momentum feladta Rónával kapcsolatos ellenkezését, így Róna Péter lett az ellenzéki pártok közös köztársaságielnök-jelöltje.
Király Júlia a döntését indokló levelében rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg Róna Péter egyetemi és vállalkozói pályafutásával kapcsolatban, majd emlékeztette az ellenzék miniszterelnökjelöltjét, hogy Róna őt (mármint Király Júliát) személyében számtalan alkalommal nyíltan megtámadta, a devizahitelezés elterjesztéséért felelős „hét főbűnös" egyikének nevezve őt.
Ezt követően – miközben kijelentette, hogy nem akar károkat okozni az egyesült ellenzéknek – leszögezte: minden nyilvános szerepléséről lemond, és a háttérbe húzódva „próbál szurkolni" azért, „hogy megbukjon ez a rendszer".
Király Júlia döntését véglegesnek, de nem nyilvánosnak nevezte. „Egyszerűen mostantól nem fogok ráérni" – tette hozzá. Annyi kiutat hagyott a helyzetből, hogy kijelentette: amennyiben Róna Péter valamilyen okból mégsem vállalja a jelöltséget, „visszalépése máris felejthető".

Ez nagyon nem tetszett Király Júliának, aki hétfőn kora délután levelet írt Márki-Zay Péternek és a hatpárti ellenzék gazdaságpolitikai döntéshozóinak, és bejelentette, hogy a továbbiakban a nyilvánosság előtt nem képviseli az egyesült ellenzéket, mert egy esetleges, Rónára vonatkozó kérdésre nem tudna mást válaszolni, mint hogy az
ellenzéki államfőjelölt egy „huncut pici gazember"

0 Megjegyzések