Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Indítványozták a jászkiséri drogdíler letartóztatását

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője is fellebbeztek, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék hoz majd végleges döntést.

A Jászberényi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indítványozta annak a 64 éves jászkiséri férfinek a letartóztatását, aki közismert nevén „kristályt" árult a saját otthonában – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 64 éves férfi 2022 februárját megelőzően hónapokon keresztül árulta a „kristályként" ismert pszichoaktív anyagot a saját lakóhelyén. A férfinek több vevője is volt, a tiltott szer grammjáért 5500 forintot kért el.

A járási ügyészség indítványa szerint a gyanúsított esetében megalapozott a bűnismétlés veszélye, mivel megélhetését a bűncselekmény elkövetéséből biztosította. Az indítványban az ügyészség hivatkozott továbbá arra is, hogy az elkövető szabadlábon hagyása esetén a nyomozás jelenlegi szakaszában a bizonyítást is megnehezítené.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát alaposnak értékelte, és február 18-án elrendelte a férfi letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője is fellebbeztek, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék hoz majd végleges döntést.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések