Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Felragasztották a kerítésre osztálytársukat a mezőhegyesi iskolások, videóra is vették


Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére aljas indokból, a sértett sanyargatásával, társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt négy fiatalkorú – egy most 17 éves battonyai, egy szintén 17 éves dombegyházi, egy 16 éves battonyai és egy 18 éves végegyházi – fiú ellen, akik ragasztószalaggal kötözték ki osztálytársukat.

Kettőjüknek személyes adattal visszaélés vétsége miatt is felelniük kell. A fiatalkorú terheltek felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása esetén a próbaidő alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt állnak.

A vádbeli időszakban mind a négy terhelt egy mezőhegyesi középiskola tanulói voltak, ugyanabba az osztályba jártak. 2019. október közepén, amikor az iskola felújítás miatt átköltözött egy másik épületbe, a terheltek találtak egy széles ragasztószalagot és elhatározták, hogy a ragasztószalaggal az egyik osztálytársukat megkötözik – tájékoztatott a megyei főügyészség.

A terhelteknek egy olyan fiúra esett a választásuk, akit gyengébb fizikumúnak, félénknek, illetve olyan személynek ismerték aki soha nem üt vissza senkinek.

11 óra körüli időpontban meglátták az udvaron a kinézett osztálytársat, odamentek hozzá, és minden előzetes ok nélkül ketten megragadták a sértett nyakát és karját, majd az ily módon védekezésre képtelen állapotba került sértettet testi erővel a kerítéshez nyomták.

E közben a 17 éves battonyai fiú a talált ragasztószalaggal a sértett fejét a kerítés rácsához ragasztotta oly módon, hogy a ragasztószalagot a sértett fején több alkalommal áttekerte, leragasztva ezzel nevezett orrát és száját is.

A légzőnyílások részleges letakarása következtében a sértettnél néhány percig légzés nehezítettség állt elő, mely a sértettben halálfélelmet, és az ezzel együtt járó fojtó, fulladó érzést, levegőért kapkodást váltott ki.

Közben a sértett fejét beragasztó terhelt arra kérte meg 18 éves társát, hogy a történéseket mobiltelefonjával rögzítse, aki ennek eleget tett, majd az elkészült – a sértettet megalázó cselekményt rögzítő – videofelvételt társa kérésére az osztálycsoportba töltötte fel.

A fiatalkorú terheltek azon magatartásukkal, hogy a szintén fiatalkorú sértettet egy ragasztószalag segítéségével a fejénél – a légzőnyílásait eltakarva – a kerítéshez rögzítették, percekig megfosztották nevezettet a személyes szabadságától, mely cselekményüket követően a sértettet a kerítésnél magára hagyták. Miután a terheltek a helyszínről eltávoztak, a sértettnek sikerült a légzőnyílásait valamelyest szabaddá tenni, azonban a ragasztószalagot csak az egyik osztálytársa segítségével tudta eltávolítani.

A cselekmény közben készített és az osztálycsoportba feltöltött videofelvételen a sértett arca jól látható, személye felismerhető volt, a videót az osztálytársai közül többen megtekintették, ezzel a sértett az osztálytársai előtt megalázó helyzetbe került, amely a számára komoly lelki megrázkódtatással járt.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések