A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

FeGyőr: Utasítsák ki Magyarországról az orosz kémbankot!


Fennáll a veszély, hogy – mint Szijjártó – impotensen verjük az asztalt.


„Európában ismét háborús agresszió dúl. Oroszország hétfőn bejelentette, hogy elismeri azon kelet-ukrajnai területek függetlenségét, ahol 2014-ben – moszkvai pénzekből finanszírozott zsoldosokkal – már kirobbantott egy konfliktust. A »békefenntartás« hangoztatásával háborús helyzetet idézett elő, és a nemzetközi jogi normákat súlyosan megsértve orosz katonákat rendelt egy másik szuverén ország területére. A nyugati világ hosszú ideje nem látott egységgel lép fel, és úgy tűnik, hogy Orbán Viktor sem mer ebből nyíltan kibeszélni. Ugyanakkor a keleti-nyitás kormányának még mindig nem sikerült világosan elítélnie Moszkva agresszióját. Emellett az elmúlt hetekben is érzékelhetően próbált távolságot tartani a Nyugat egységétől: a miniszterelnök tüntetően távol maradt az Európai Tanács Oroszországról szóló csúcstalálkozójáról, és a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián az orosz delegáció mellett a magyar kormány képviselői sem vettek részt. A diplomáciában az ilyen lépéseknek világos politikai jelzésértéke van.

A magyar kormány részéről az orosz katonai lépéseket követően édes kevés kiállni Ukrajna területi integritása mellett, különösen úgy, hogy nem járult hozzá az oroszok elrettentéséhez, helyette a miniszterelnök Oroszországba ment, és csendben végig hallgatta, ahogy Putyin a kelet-közép európai országokat – köztük Magyarországot is – akaratuk ellenére kiléptetné a NATO-ból. Ez ám a békemisszió!Egy nemzeti érdekalapú külpolitikának most kellene határozottan fellépnie. A diplomáciában viszont nem csak az számít, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy mikor. Az elmúlt hónapok során megelőző lépésekre, elrettentés-politikára volt szükség. Most azonban eljött a cselekvés ideje. Máskülönben az a veszély, hogy - mint Szijjártó – impotensen verjük az asztalt, mikor a vonat már rég elment és T-72-es harckocsik kopogtatnak Kijev ajtaján. Ami ma Donbaszban történik, az holnap már a kárpátaljai területekre is kiterjedhet.

A német kormány bejelentette, hogy nem fogják engedélyezni a Északi Áramlat 2 csővezeték működését. Példamutató fellépés! Ennek szellemében felszólítjuk a magyar kormányt arra, hogy támogassa az EU-s fellépést, és álljon ki a nemzeti szuverenitás elve mellett. Utasítsa ki Magyarországról az orosz kémbankként számon tartott Nemzetközi Beruházási Bank diplomáciai akkreditációval rendelkező munkatársait azonnal, és vonjon meg az intézmény budapesti működéséhez kapcsolódó minden jogosultságot. A következő napokban és hetekben fog eldőlni az európai biztonsági struktúra jövője: hogy egy nép meghatározhatja-e szabadon a saját sorsát, vagy egy erőszakos külső hatalom katonai eszközökkel diktálhatja egy másik ország döntéseit."- íja Fekete-Győr a Facebookon.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések