A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Elhatárolódik az AUR-tól a román ortodox egyház

A román ortodox egyház egy hét alatt kétszer is elhatárolódott a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenzéki párttól, amelynek vezetői főleg hazafias és vallási érzelmekre hivatkozva próbálják növelni népszerűségüket.

Az ortodox egyház csütörtökön közleményt adott ki, amelyben nem szerepel az AUR neve, de több román médiaorgánum is úgy értelmezte a dokumentumot, hogy abban az ortodox egyház az ellenzéki párttól határolódott el.

Hat nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra az első közleményt, amelyben Valentin Bănescu, az ortodox egyház szóvivője kifejtette: az egyház elítéli a szélsőséges nacionalizmus összekeverését a felvilágosult hazafisággal, illetve a nemes keresztény-konzervatív eszmék felhasználását politikai célokra. A szóvivő szerint a hit és az egyház jelképeinek felhasználása politikai célokra távol áll az autentikus egyház és kereszténység szellemiségétől. Hozzátette, hogy a politika és a vallás összekeverése már túl sok áldozatot szedett.

A szóvivő közölte: az állásfoglalást azért tették közzé, mert spekulációk jelentek meg arról, hogy szövetség létezne egy bizonyos politikai párt és az ortodox egyház között.

A G4media.ro hírportál emlékeztetett, hogy George Simion, az AUR társelnöke kijelentette: Bănescu bíráló szavai nem az AUR-ra vonatkoztak. Ezért csütörtökön az ortodox egyház egy másik közleményt is kiadott, amelyben kifejtették, hogy az igazi és egészséges keresztény szellemiség, amely a másság tiszteletén alapul, soha nem nyilvánulhat meg szemtelen és agresszív formában. Közölték: az egyház elhatárolódik azoktól a felelőtlen megnyilvánulásoktól, amelyek megpróbálják megvédeni és dicsőíteni a múltbeli diktatórikus rezsimek vezetőit, akik a külsőséges vallásosság gyakorlásával egy időben elnyomó intézkedéseket hoztak, és lábbal tiporták a demokratikus társadalmak alapelveit.

A portál emlékeztetett, hogy az AUR vezetői korábban Corneliu Zelea Codreanut és más, két világháború közötti román antiszemita vezetőket próbáltak hősökként feltüntetni.

Román elemzők jelentős része szerint a 2019-ben alapított AUR az ortodox egyház és a román hírszerzés bizonyos csoportosulásai támogatásának köszönhetően jutott be a román parlamentbe 2020-ban a közvélemény nagy meglepetésére, s ezzel a negyedik legnagyobb parlamenti párt lett. Az AUR vezetői az elmúlt időszakban agresszív fellépésükkel többször konfliktust idéztek elő a parlamentben, a héten például George Simion, a párt társelnöke ellen indult ügyészségi eljárás, miután a politikus a képviselőházban fenyegetően megrángatta a parlamenti beszédét tartó energiaügyi minisztert.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések