Kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és további 11 rendbeli csalás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy újabb internetes csaló ellen.
A 20 éves büntetlen előéletű ózdi férfi – aki a vádbeli időszakban semmilyen legális jövedelemmel, munkaviszonnyal nem rendelkezett – álneveket használva valótlan tartalmú hirdetéseket adott fel az egyik internetes apróhirdetési portálon, amelyekben olyan mobiltelefonokat, illetőleg számítástechnikai termékeket, így laptopot, notebook-ot, tabletet kínált eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkezett. A célja az érdeklődők megtévesztése révén a termékek vételárának jogtalan megszerzése volt.
A fiatal férfi 2020 júliusa és 2021 februárja között összesen 13 érdeklődőt csapott be, köztük egy békéscsabai férfit is, akivel egy 20 ezer forint értékű mobiltelefon értékesítéséről állapodott meg. A csomagban azonban telefon helyett egy adat-, illetve tápkábel volt. A férfi a sértetteknek egyenként 19 ezer és 65 ezer forint közötti kárt okozott.
A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekményeit beismerő férfit az ügyiratok alapján, tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésében felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és kötelezze a sértettek kárának megtérítésére.
0 Megjegyzések