10 millió forintot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán a kaposvári Roxínház.
Tavaly 17 millió forinttal segítették a pandémia miatt nehéz helyzetbe került kaposvári társulatot, de újabb támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy továbbra is működhessenek.
Pintér Kata, a Roxínház rendezője a Somogyi Hírlapnak elmondta: a koronavírus-járvány miatt nagyon sok problémával küzdött a társulat. Minden egyes támogatás, amelyre pályáztak, a színház fennmaradását segítette.
– Ha nem siet a minisztérium a segítségünkre, akkor a Roxínház – sok más független színházhoz hasonlóan – nem tudna tovább működni – mondta Pintér Kata. Hozzátette: a mostani 10 millió forintos támogatást a társadalmi felelősségvállalásra és családi programokra fordítják majd. – Társulatunk az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektetett a családi színházi előadásokra, ezt a jövőben is szeretnénk megtartani. Emellett a közoktatási intézményekkel még szorosabb kapcsolatot akarunk kialakítani. Az általános iskolákkal jól együtt tudunk működni, most a középiskolák és a felsőoktatási intézmények felé szeretnénk nyitni – hangsúlyozta Pintér Kata.
A Roxínház rendezője kiemelte, a program legfontosabb eleme, hogy dráma- és színjátszó foglalkozásokat tartanak hetente négyszer. A társulat a 4 és a 20 év közöttieket akarja megszólítani. Az alkalmakon a színjátszás különböző elemivel szeretnék bevezetni a fiatalokat abba, hogyan tudják feldolgozni azokat a problémákat, amik nap mint nap érik őket. Marosi Gábor
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések