A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nem ismerte be bűnösségét a hivatalnokot fenyegető férfi

Tagadta a bűnösségét az a férfi, aki fenyegetéssel akarta megszerezni jogosítványát a Mórahalmi Járási Hivatalánál. Azt írta egy bejegyzésében a közösségi oldalán, hogy „meg kell szurkálnia valakit". Az ügyét kedden tárgyalták a Szegedi Törvényszéken, ahol kiderült, nem biztos, hogy büntethető.

Január 25-én tartották a Szegedi Törvényszéken az előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, akit terrorcselekménnyel vádol az ügyészség, amiért megfenyegetett egy kormányhivatali ügyintézőt. Az vádirat szerint a korábban kamionsofőrként dolgozó férfi korábbi szabályszegései miatt eltiltották a járművezetéstől. Miután ez az eltiltás lejárt, elment a Mórahalmi Járási Hivatalhoz azért, hogy új vezetői engedélyt igényeljen.

Ott azonban kiderült, hogy időközben újra szabályt szegett, és amiatt már be is vonták a jogosítványát. Az ügyintéző ezzel indokolta neki, hogy nem tudja visszaadni a papírt.

A férfi feldúltan elrohant, és 2021. március 1-jén és 2-án bejegyzéseket írt a közösségi oldalon, amelyekben azt írta, hogy az ügyintéző „vigyázzon magára". Az ügyészség szerint ezzel állami tisztviselőt fenyegette meg erőszakos cselekmény elkövetésével, ami a kormányhivatal alkalmazottjaiban komoly félelmet keltett.

A tárgyaláson kiderült az is, hogy a "kérem intézkedni, mert meg kell szurkálom vaklakit, nem vagy biztonságban" állításokkal is fenyegetőzött.

A jelenleg is a Csillag Börtönben ülő férfi a törvényszék előtt nem ismerte el a bűnösségét, és zavaros vallomást tett.

Többek között azt állította, hogy nem is ő írta az üzenetet, vagy legalábbis nem abban a formában, és szerinte egy kémszoftverrel is megfigyelték, ráadásul a telefon sem az övé, amit lefoglaltak. Hozzátette, hogy zaklatás miatt vették őrizetbe, és a terrorvádat csak később „kreálták" ellene. A vallomásában beszélt arról is, hogy több munkahelye is volt. Az egyik helyről azért kellett elmennie, mert nem egyezett meg a főnökével a fizetéséről, és a másiknál is hasonló problémák lehettek.

A bíróság úgy döntött, hogy a következő tárgyalásra bekéri a korábbi – testi sértés miatt – indult ügyének iratait, és igazságügyi orvosszakértőket is meghallgat, hogy kiderüljön: büntethető-e a férfi.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések