Hirdessen itt

Nejlonzacskóval a fején tört be egy ceredi kocsmába (videó!)

A férfiről kiderült, hogy már többször is betört ugyanabba a kocsmába, de a salgótarjáni nyomozóknak most sikerült elkapni őt.

A police.hu közleménye szerint a rendőrségre január 21-én reggel 7-kor érkezett a bejelentés, miszerint betört Cereden az egyik italboltba egy ismeretlen tettes.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves férfit, aki a bejelentést megelőző éjszaka az arcát a kamarák elől egy nejlon zacskóval eltakarta, felfeszítette a kocsma bejárati ajtaját, majd elkezdte átkutatni a helyiséget. Ekkor azonban kétségbe esett, mert megszólalt a riasztó megszólalt, így rögtön menekülőre fogta.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2021 augusztusában további három alkalommal tört be szintén ebbe a kereskedelmi egységbe, amikor onnan készpénzt és szeszes italt lopott el. Egy alkalommal az üzletbe nem sikerült bejutnia, ezért átkutatta a raktár épületét, majd elvitte magával a bejárat melletti padot.

A rendőrök a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a férfit, aki minden tettét beismerte.

A rendőrség egy videót is megosztott a férfi legutóbbi akciójáról:


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések