Tíz embert állítottak elő a hajdú-bihari rendőrök.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.
A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök tíz személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.

0 Megjegyzések