Hirdessen itt

Háza felgyújtásával fenyegette szomszédját egy mezőkovácsházi férfi

Garázdaság vétsége és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség egy 39 éves büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő mezőkovácsházi férfi ellen, aki a szomszédját zaklatta.

A férfi és szomszédja között – a férfi mindennapos kötekedő magatartása és életvitele miatt –haragos viszony alakult ki, melynek során a terhelt hónapokon át minden alkalommal, amikor észlelte, hogy a sértett saját udvarán tartózkodik, őt hangosan szidalmazta, illetve fenyegette. Így történt ez 2021. szeptember 8-án is az esti órákban, amikor a férfi erősen ittas állapotban megjelent a szomszéd háza előtt az utcán, majd a ház utcára néző ablakát több alkalommal, nagy erővel megütötte, miközben félelemkeltés céljából azzal fenyegette meg a sértett nőt, hogy őt megöli, vele szexuális cselekményt végez, illetve a házat rá fogja gyújtani, amiért korábban rendőri intézkedést kezdeményezett vele szemben.

A férfi cselekményével azt követően hagyott fel, hogy a sértett ezen alkalommal is rendőri segítséget kért. A férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje és állapítsa meg, hogy abból a törvény erejénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható, ezen felül határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától is.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések