A román szélsőjobboldali párt, az AUR tagjai és szimpatizánsai kedd reggel Bukarestben, a parlament előtt kezdtek tiltakozó akcióba a munkahelyi covid-igazolvány tervezett bevezetése ellen. A résztvevők többsége autóbusszal érkezett több megyéből, és igyekeztek több oldalról körbevenni az épületet - írja a Transindex.
A G4 Media szerint több mint ezer ember tüntet, George Simion, az AUR társelnöke bejelentette, hogy a képviselőház minden bejáratát elzárták a tüntetők.
11 óra körül több százan nyomultak be a parlament udvarára, ahova elvileg tilos látogatóknak belépni. A covid-igazolványról szóló törvényjavaslat egyébként nem szerepelt a parlament napirendjén, még a kormánykoalíció tárgyalja. Több képviselő nem tudott bejutni a parlament udvarára az autójával a tömeg miatt. A G4 úgy tudja, Japán romániai nagykövete nem tudott kijönni az épületből, a tüntetők pedig megrongálták Japán és az Egyesült Államok romániai nagyköveteinek autóit a szenátus udvarán.
A biztonsági erők kordonokat húztak fel az épület bejáratához, de egyébként nem avatkoztak be. A rendőrség dél körül elzárta az udvar bejáratát, ekkor az emberek a kerítésen kezdtek átmászni.
Ezután a Védelmi és Biztonsági Szolgálat (SPP) megerősítette az őrséget, és a szenátus épületének bejáratánál lévő masszív ajtót bezárták - jelentette az Antena 3 és a Digi24.
A tüntetők végül elhagyták a parlament környékét, és most a kormány épülete felé tartanak.
Helyszíni riporterek szerint a tömeg közben több ezer emberre duzzadt.Nicolae Ciucă miniszterelnök éppen Brüsszelben van, de azt kérte a belügyminisztertől, hogy védjék meg az állami intézmények integritását, alkalmazzák a törvényt és szorítsák vissza az erőszakos megnyilvánulásokat, prioritásként kezelve a polgárok védelmét - közölte Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

Romanian protesters evade security forces in Bucharest and storm ahead towards Parliament, forcing bureaucrats to postpone their vote on vaccine passports. pic.twitter.com/477P0M29YU
— The Vigilant Fox (@VigilantFox) December 21, 2021
Ezután a Védelmi és Biztonsági Szolgálat (SPP) megerősítette az őrséget, és a szenátus épületének bejáratánál lévő masszív ajtót bezárták - jelentette az Antena 3 és a Digi24.
Massive protest today in Bucharest 🇷🇴 against health passports at workplaces. pic.twitter.com/ix6FDELsxq
— Based Serbia (@SerbiaBased) December 21, 2021
A tüntetők végül elhagyták a parlament környékét, és most a kormány épülete felé tartanak.
NOW - Protesters besiege the Parliament of Romania in Bucharest as it debates legislation to introduce "health passports" at workplaces. pic.twitter.com/0bkXbkQchK
— Disclose.tv (@disclosetv) December 21, 2021

0 Megjegyzések