Hirdessen itt

Rusvai Miklós szerint szeptembertől ismét emelkedni kezdenek a fertőzésszámok


A virológus úgy véli, a külföldről hazatérők, tömegrendezvények és az iskolakezdés is hozzájárul majd az új fertőzésekhez.

Fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat most, amikor még “béke” van, és nem gyorsult be a koronavírus-járvány negyedik hulláma – mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorának vendégeként.

A virológus szerint sokféle oka lehet annak, hogy a veszélyeztetettek közt is vannak, akik nem oltatták még be magukat. Vannak, akiknek egészségi állapotuk miatt nem adható be, mások információhiányból vagy “fals információkból” adódóan nem adatták be az oltást, de olyanok is vannak, akik nem tudtak regisztrálni.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az oltás után az ellenanyagszint körülbelül két-három hét alatt éri el a csúcsát, majd lassan csökkenni kezd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a védettség mértékét a genetika és az életkor is befolyásolhatja, a korral arányosan az immunrendszer teljesítőképessége is csökken – tette hozzá.

Rusvai Miklós szerint a következő tíz napban nem valószínű még, hogy begyorsul a járvány, a száraz meleg időt, mint általában a légzőszervi vírusok, a koronavírus sem kedveli. Ám a külföldről hazatérők által behozott vírusok, a tömegrendezvények és az iskolakezdés miatt szeptembertől ismét emelkedés várható a fertőzöttségi adatokban – tette hozzá.

A virológus elmondta, azt reméli, az oltásoknak köszönhetően idén ősszel nem lesz annyi súlyos beteg, mint tavaly vagy tavasszal.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések