A Debreceni Járási Ügyészség minősített lopás bűntette miatt emelt vádat három férfi ellen, akik a sértett udvarának melléképületéből ellopták az ott tárolt 1 700 000 forintját.

A vádlottak egyike tetőjavítással foglalkozó vállalkozó, tevékenységét szórólapon hirdette Debrecen területén 2020 nyarán. Ily módon került kapcsolatba 2020 júliusában a sértettel, majd megállapodtak abban, hogy a vállalkozó férfi társaival együtt elvégzi a sértett debreceni házán a tetőjavítási munkákat – írja a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vállalkozó vádlott és két társa valamint egy negyedik személy 2020 július 6-án megjelentek a sértett lakóhelyén, ahol a vállalkozó vádlott előleget kért a javításhoz szükséges alapanyagok megvásárlására. A vádlott ekkor megfigyelte, hogy a sértett a készpénzt honnan vette elő. Ezt követően a sértett valamint az egyik vádlott és a velük lévő negyedik személy elmentek megvásárolni a szükséges anyagokat és ez idő alatt a vállalkozó vádlott valamint az ingatlanon maradt vádlott-társa odamentek a melléképülethez, a rajta lévő lakatot lefeszítették, majd az ott elhelyezett műanyag dobozból elloptak 1 700 000 forintot.

Miután a vádlottak a javítási munkákat elvégezték, személygépkocsival távoztak a helyszínről. A gépkocsiban a két vádlott elmondta a harmadik vádlottnak, hogy pénzt loptak a sértettől, majd átadtak 160 000 forintot a vádlott-társuknak.

A sértett rövid időn belül észrevette a melléképület feltörését és értesítette a rendőrséget.

A nyomozás során a vállalkozó vádlott felesége a bűncselekmény elkövetése után két nappal a rendőrségnek átadta az ellopott 1 700 000 forintot, ezáltal a sértettnek okozott kár megtérült.

Az ügyben a nyomozást Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség két vádlott ellen társtettesként, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, míg harmadik társuk ellen orgazdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, míg a harmadik vádlottat intézkedésként bocsássa próbára.