Hirdessen itt

Tizenöt év után kártérítést kaphatnak a rendőrterror áldozatai


Egy kormányhatározat alapján tizenöt év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban – jelentette be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.


Gaudi-Nagy Tamás felidézte, korábban a bíróság 173 ember esetében már megállapította, hogy jogsérelmet szenvedett, mert a rendőrség 2006. október 23-án jogellenesen oszlatta fel a Kossuth téri tüntetést. A kormány 2018-ban, megállapodás alapján, kifizette azon 120 ember fejenként 862 eurós kártérítését, akit sikerült felkutatni, ezt pedig jóváhagyta a Emberi Jogok Európai Bírósága. Ezt követően az ügyet folytató Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd kezdeményezte a maradék 53 jogsértett közül a később megtalált 13 ember kártérítését is. Az ő igényüket azonban eljárási okokból nem sikerült érvényesíteni az EJEB előtt.

A balliberális hatalom patrióta jogsértettjeivel szemben a Soros- és balliberális befolyásolás alatt álló strasbourgi bíróság kettős mércét alkalmazott, amikor eljárási okokra hivatkozva tévesen megtagadta az ügyük ismételt nyilvántartásba vételét

– mondta az ügyvéd. A kormányzati kártérítés kifizetése viszont azt mutatja: sikerült meggyőzni a kabinetet, hogy az áldozatok nem válhatnak a „strasbourgi önkény” áldozatává – fogalmazott.

Az 53 emberből 13-at sikerült megtalálni.

– Ők kaphatják meg a mostani határozat alapján a 862 eurós kártérítést, illetve arra kérjük a többieket, hogy jelentkezzenek az njsz@nemzetijogvedo.hu, illetve a 2006jogsertettek@gmail.com e-mail-címen – mondta.

Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy a „balliberális oldalon” eluralkodott a 2006-os tömeges jogsértések tagadása.

– Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje nem átallotta azt hazudni, hogy a 2006-os események során sokkal több rendőr sérült meg, mint tüntető

– mondta, majd hozzátette: a civilek közül legalább 200, a rendőrök közül 47 személy sérült meg súlyosan. – Szintén közkeletű hazugság Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő, DK-elnök részéről, hogy több rendőr ellen indult eljárás, mint civillel szemben – mondta Gaudi-Nagy Tamás.



Forrás: Magyar Nemzet

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések