A baleset következtében a motoros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden egy személyi sérüléssel járó közúti baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek és egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett kisteherautóval július 20-án 11 óra 45 perc körül Szolnok belterületén. Egy kapubejáróból balra nagy ívben szándékozott fordulni, de nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező robogósnak, aki nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a motoros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrség ismét megkéri a gépjárművek vezetőit, hogy körültekintően közlekedjenek és elsőbbségadási kötelezettségeiknek minden helyzetben tegyenek eleget!