Hirdessen itt

Akár tizenhat évet is kaphat a sarkadi pedofil


A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt nem jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélt férfi letartóztatását.


Az ügyben elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék nem jogerős ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és más bűncselekményekben, ezért 16 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A sarkadi férfi 2007-2013 között a korábbi házasságából származó tizenkettedik életévét be nem töltött leánygyermekét szexuálisan zaklatta. A férfi ezen felül a gyermekéről pornográf felvételeket késztett, illetőleg 2018-ig a számítógépére az internetről több ezer képet és videófelvételt töltött le és tárolt, amelyen kiskorúak pornográf módon szerepelnek.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. Mivel a védelmi fellebbezések okán az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, a törvényszék a vádlott letartóztatását fenntartotta. A végzés ellen a vádlott és védője a vádlott szabadlábra helyezése érdekében fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi tekintetében továbbra is megállapítható a szökés, elrejtőzés illetőleg a bűnismétlés veszélye, ezért vonatkozásában a letartóztatás fenntartása az eljárás jelenlegi szakaszában is indokolt.

A Szegedi Ítélőtábla osztva a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat, a férfi letartóztatását fenntartó elsőfokú végzést helybenhagyta.

A vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések