Elfogták a sándorfalvi templom megrongálóit. A sándorfalvi rendőrőrs körzeti megbízottai elfogtak két helybeli fiatalt, akik a gyanú szerint összefestették a felújítás alatt álló templom egyik belső falát. Tettükkel több tízezer forintos kárt okoztak.


A rendőrségre 2021. július 16-án a kora reggeli órákban érkezett bejelentés, hogy ismeretlenek összefestették a helyi nevezetesség felszentelt falát. – írja a rendőrség weboldalán.

A körzeti megbízottak széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként látókörükbe került a két 18 éves fiú, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A feltételezett elkövetőket előállították, gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalok a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.