Szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy székesfehérvári férfi ellen, aki tavaly július és november között élettársának hároméves lányát szexuálisan zaklatta és többször bántalmazta - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A főügyészség a férfire fegyházbüntetés kiszabását kérte, valamint eltiltását minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolc évesnél fiatalabbakat nevelne, felügyelne, gondozna, illetve vele "befolyási viszonyban" állna. Indítványozták a vádlott letartóztatásának fenntartását is - közölték.

A vádirat szerint a férfi többször maradt egyedül élettársának lányával székesfehérvári lakásukban, és többször is "szexuális cselekményt végzett" a nevelése alatt álló, életkoránál fogva védekezésre képtelen gyermekkel. A férfi féltékeny volt élettársára, valamint a kislány és édesanyja kapcsolatára, és ez odáig fajult, hogy többször megütötte és durván megragadta a gyereket, aki emiatt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gyámhivatal a kislányt a családból kiemelte és ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el.