Strandolás, fürdőzés közben is mindig résen kell lenni, hogy elkerülhetővé váljanak a veszélyes helyzetek.


Idén nyáron a koronavírus-járvánnyal járó korlátozások miatt talán a szokásosnál is jobban vágyunk a vízparti nyaralásra, legyen szó belföldi pihenésről vagy akár külföldi utazásról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az olyan egyszerű tevékenységek, mint például a fürdőzés egyúttal biztonságosak is, azonban ez nem minden esetben van így.

A pandémia hatására az élet több területén is elővigyázatosabbak lettünk, ám kikapcsolódás közben sokszor figyelmetlenné válunk, ami vízi balesetekhez vezethet. Ahhoz, hogy a strandolás biztonságos legyen, fontos észben tartanunk néhány alapvető szabályt. Ezeket gyűjtötték össze a Budai Egészségközpont szakértői.

- Az egyik ökölszabály, hogy soha ne ugorjunk vízbe felhevült testtel. Vízbe ugráskor a fokozott fizikai igénybevétel és a jelentős hőmérséklet-különbség miatt szívünk teljesítőképességének rövid idő alatt komoly mértékben kell megnövekednie: emelkedik a szívfrekvenciánk, a vérnyomásunk és a légzésszámunk is - mondta dr. Menyhárt Orsolya, a Budai Egészségközpont belgyógyász, kardiológus szakorvosa.

- Ezekre a folyamatokra pár másodperce van a testünknek az ugrást követően. Normál, egészséges szervezet esetén ezek a reakciók többnyire gond nélkül lezajlanak, ám előfordulhat, hogy valamilyen nehézség lép fel. Testünk reflexeit ráadásul jelentős mértékben csökkenthetik a beszedett vérnyomáscsökkentő és szívgyógyszerek, illetve az elfogyasztott alkohol is. A váratlan hideghatás az erek összehúzódását, keringésleállást okozhat, illetve a gége görcsös állapotát eredményező úgynevezett Kratschmer-reflex légzésmegálláshoz is vezethet.


A baj megelőzéséhez hosszú ideig tartó napozás után mindig hűtsük le magunkat zuhanyzással, és csak ezután fürdőzzünk! Ha erre nincs lehetőség, akkor csak bokáig menjünk a vízbe, és lassan locsolgassuk meg a testrészeinket, hogy a szervezetünk hozzászokjon a hőmérséklet-különbséghez. Ám ezután is csak fokozatosan merüljünk el a vízben, különösen a hirtelen mélyülő bányatavaknál, ahol a vízfelszín hiába tűnik melegnek, a mélyebb rétegek sokkal hidegebbek lehetnek.

- Sajnos egy nyár sem múlik el olyan baleset nélkül, amikor egy jókedvű fiatal társaság egy tagja ismeretlen mélységű vízbe ugrik fejest. Ilyenkor a fej, illetve a nyaki gerincvelő idegpályáinak sérüléséhez nem szükséges a víz fenekéig érni, hanem a víz felszínének felületi feszültsége is elegendő hozzá. Egyetlen felelőtlen tettünkért akár az életünkkel is fizethetünk, hiszen egy ilyen ugrás azonnali halálhoz, vagy olyan gerincvelői sérüléshez vezethet, amely teljes vagy részleges bénaságot okoz - mondta dr. Ferenc Mária, a Budai Egészségközpont reumatológus, fizioterápiás, mozgásszervi rehabilitációs főorvosa.

- Évente több száz ilyen strandbaleset történik, amikor valaki, általában ittasan vagy bátorságpróbából, a társak által felheccelve úgy ugrik fejest, hogy fogalma sincs arról, milyen mély a víz, és milyen tárgyak vannak esetleg benne. Pedig az ilyen típusú szerencsétlenségek felelős viselkedéssel teljes mértékben elkerülhetőek lennének. Ne menjünk bele tehát a bátorságpróbákba, és ugrás előtt mindig ellenőrizzük a vízmélységet, akár tó, folyó, medence vagy tenger vizébe ugranánk!

További tanácsok a vízi balesetek elkerüléséhez

👉 Csak nappal és csak kijelölt fürdőhelyen fürödj, a bóján túl nem szabad menni. Tilos fürödni hidak környékén!
👉 Strandolás előtt nézd meg, milyen időjárás várható, és strandolás közben is mindig figyeld a viharjelzést, aminek első jelzésére okvetlenül hagyd el a vizet! Esős időben többek között azért tilos fürdeni, mert ekkor a víz felszínén és felette pára képződik, ez a vízporzás, ami akár légszomjat is okozhat.
👉 Ha valaki csak bizonytalanul vagy egyáltalán nem úszik, maradjon a sekély vízben, és mindig legyen társasága. A mély vizet, a gumicsónakot és a matracozást is hagyja meg a jól úszóknak, akiknek szintén javasolt a párban úszás.
👉 A gyerekeket lásd el megfelelő úszófelszereléssel: úszógumival, karúszókkal vagy mentőmellénnyel, és sose hagyd őket egyedül!
👉 Alkoholfogyasztást követően, és egyéb tudatmódosító szerekkel a szervezetben nem szabad vízbe menni.