A pályázat célja a meglévő kistelepülési munkahelyek megóvása és újabbak létrehozása


Még tavasszal indul a Magyar falu program újabb pillére, a vállalkozás-újraindítási program, amelynek legfőbb célja a beruházások ösztönzése, és ezzel új munkahelyek létrehozása, illetve a meglévők megerősítése. Gyopáros Alpár kormánybiztos lapunknak részletesen beszélt a pályázatról, a támogatott tevékenységekről és a Magyar falu program eddig elért eredményeiről. Fontos, hogy csaknem ezer településen elkezdődött a népesség növekedése.

A kormány első körben 25 milliárd forint értékű támogatást nyújt a hazai mikrovállalkozások komplex fejlesztéseinek megvalósítására. Ez a Magyar falu programban először nem tisztán hazai, hanem európai uniós forrásból valósul meg – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

👉 Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy első körben azon hazai egyéni és társas mikrovállalkozások juthatnak forráshoz, amelyek kevesebb mint tíz főt foglalkoztatnak. Támogatást igényelhetnek a szabad vállalkozási zónák területén fejlesztő vállalkozások, azokon kívül kizárólag az ötezer főnél alacsonyabb lakosságszámú településeken fejlesztő vállalkozások kérhetnek segítséget.


Ezek a cégek a vissza nem térítendő támogatásból elsősorban beruházási típusú kiadásokra költhetnek, de az első szakaszban bérköltség is elszámolható belőle. – Egy cég minimum két-, maximum tízmillió forintot nyerhet el, így több ezer mikrovállalkozás juthat támogatáshoz a pályázatnak köszönhetően. A felhívás a palyazat.gov.hu oldalon lesz elérhető – mutatott rá a kormánybiztos.

Magasabb szintű munkavégzés

👉 Gyopáros Alpár a támogatható tevékenységek kapcsán kifejtette, hogy új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására ingatlanfejlesztéssel együtt az elnyert támogatás legalább 50 százalékát kell fordítani.


Ha viszont nincs ingatlanfejlesztés, akkor a technológiafejlesztésre önállóan is legalább 50 százalékot kell az elnyert támogatásból felhasználni. Lehet emellett információstechnológia-fejlesztésre, a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzésre költeni, továbbá gyártási licenc, know-how beszerzésére és kapcsolódó költségekre.

👉 A támogatást fel lehet használni bérköltségre, illetve a munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítására, de ez utóbbi kizárólag bérköltség-támogatás igénybevétele esetén választható.


Az elnyert forrás projekt-előkészítésre, pályázatírásra, valamint projektmenedzsment tevékenység igénybevételére fordítható. – A támogatás mértéke legfeljebb az elszámolható költségek 70 százaléka lehet, míg előlegként az elnyert forrás legfeljebb 25 százalékát lehet elkérni. A fejlesztést 18 hónapon belül kell megvalósítani – tette hozzá Gyopáros Alpár.

Megállítani a népességcsökkenést

A kormánybiztos a most megjelenő pályázattal kapcsolatban elmondta: az új kiírás a Magyar falu program egy újabb jelentős pillére, amely egy új kedvezményezetti kört hivatott megszólítani és új célt szolgál.

– Az új kedvezményezetti kör a mikrovállalkozások, az új cél pedig a falusi munkahelyek védelme és újak létrehozása. Ezt segíti ez a pályázati lehetőség, elsősorban a beruházások ösztönzésén, a fejlesztési lehetőségeken keresztül, de fontos, hogy bértámogatás is szerepel benne. A falusi munkahelyek létrehozása, védelme, a vidéki gazdaságélénkítés a kezdetektől célkitűzése volt a Magyar falu programnak; örülünk, hogy elkezdődik ez a folyamat is – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus a 2019-ben kezdődött Magyar falu programmal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés az ötezer lélekszám alatti településeket érinti, és fő célja a népességcsökkenés megállítása.

👉 – A program költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot, és kiterjed az élet szinte minden területére, s olyan támogatásokat nyújt, amelyek a falvakban élők életminőségének javítását szolgálják. A program eddigi kedvezményezetti körébe önkormányzatok, egyházközösségek, tankerületek, civil szervezetek, útfenntartók (falusi útalap) és magánszemélyek (falusi csok) tartoztak. Ettől az évtől támogatjuk a falusi kisboltokat, és most már a mikrovállalkozások is segítséget kapnak – fogalmazott a kormánybiztos.


Újabb mérföldkő

Gyopáros Alpár örömtelinek nevezte: nem egészen három év alatt sikerült elérni, hogy a falvak népességfogyása megálljon, sőt csaknem ezer településen népességnövekedés kezdődjön, és ez már önmagában is nem várt gyorsasággal jött eredmény. Szavai szerint a program indulása óta cél azonban, hogy a falusi munkahelyeket, újak létrehozását, meglévők erősítését is támogatni tudják, hiszen erre is nagy igény mutatkozik a kistelepüléseken. – Éppen ezért újabb mérföldkő a Magyar falu programban, hogy a kormány most olyan pályázatot tud kiírni, amely kifejezetten az ötezer lélekszám alatti településeken már meglévő munkahelyek védelmét és megerősítését, valamint új munkahelyek létrehozását szolgálja – tette hozzá.

Így kezdődött

A kormány döntése alapján 2019. február végén kezdődött Modern városok program fejlesztéseivel összefonódva a Magyar falu program a jelen kormányzati ciklus egyik kiemelt stratégiai eleme. Csak 2019-ben 150 milliárd forint központi költségvetés állt rendelkezésre az ötezer lakos alatti települések számára, ennek egyharmadát a mellékútvonalak felújítására fordították, 25 milliárd forintot a fiatalok falusi lakhatási lehetőségeinek javítására, 75 milliárd forintot pedig a közszolgáltatások színvonalának emelésére.