A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Koronavírus: jó hír jött az új kínai vakcináról


A CanSinoBIO virálisvektor-technológiára épülő koronavírus elleni vakcinája nem okozott vérrögképződési problémákkal együtt járó, súlyos esetet az eddigi alkalmazása során - közölte a kínai gyártó.


A CanSinoBIO által gyártott koronavírus elleni oltóanyagban használt adenovírus különbözik az AstraZeneca, valamint a Janssen hasonló technológiára épülő oltóanyagaihoz használt adenovírusoktól. A kínai vakcinával kapcsolatban még egyetlen, vérrögképződési problémával együtt járó, súlyos esetet sem jegyeztek fel az eddigi, mintegy egymillió dózis beadásával összefüggésben. A közleményt a gyártó azt követően adta ki, hogy az AstraZeneca és a Janssen védőoltásainak alkalmazása kapcsán már több olyan esetről is beszámolt a sajtó, amelyek során az oltást követően egyeseknél ritka, de súlyos vérrögök alakultak ki.

A CanSinoBIO korábbi közlése szerint az egyadagos oltóanyag, amelyet a kínai hadsereggel közösen fejlesztettek ki, a klinikai tesztek eddigi eredményei alapján 65,7 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a COVID-19-cel szemben. A súlyosabb megbetegedések kialakulása mindazonáltal az esetek 90,9 százalékban elkerülhető volt. Egy, a vakcina fejlesztésében kulcsszerepet betöltő tudós március elején a kínai állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a védőoltás egy dózissal fél évre, míg egy második dózis beadását követően akár két évre is védelmet nyújthat a koronavírus ellen, az ismétlő oltásra ugyanakkor fél éven belül nincsen szükség.

A CanSinoBIO új típusú koronavírus elleni oltóanyaga egyébként negyedikként, február végén kapta meg a feltételes piaci engedélyt Kínában. Az oltóanyag virálisvektor technológiára épül, amelynek során a vírus génjeit egy másik, génmódosított vírus - adenovírus - segítségével juttatják az emberi sejtekbe, amelyek erre reagálva antitesteket termelnek. A többi, eddig engedélyezett kínai fejlesztésű vakcina ettől eltérően inaktivált, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen koronavírust tartalmaz.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések