A rántott hús önmagában nehéz étel, ezért érdemes mellé könnyebb köretet kínálni.


Bár sokszor halljuk, hogy a rántott hús nehéz és egészségtelen étel, valójában nem kötelező annak lennie: rizs vagy hasábburgonya helyett sült zöldségekkel tálalva már nem is hizlal annyira. Ha pedig a karfiolt nem olajban, hanem sütőben készíted, még kevesebb felesleges zsiradékot viszel a szervezetedbe. A mellé kínált mártogatós gondoskodik arról, hogy az ebéd ne legyen száraz.

Hozzávalók:

👉 70 dkg csirkemell
👉 15 dkg zsemlemorzsa
👉 12 dkg liszt
👉 2 db tojás
👉 2 evőkanál tej
👉 3 gerezd fokhagyma
👉 só
👉 bors
👉 olaj a sütéshez

A karfiolfalatokhoz
👉 1 fej karfiol
👉 2 evőkanál olívaolaj
👉 só
👉 chilipehely

A tzatzikihez
👉 1 db kígyóuborka
👉 2 dl joghurt
👉 2 gerezd fokhagyma
👉 1 evőkanál olívaolaj
👉 1 teáskanál citromlé
👉 só
👉 oregánó

Elkészítés:

A csirkemellet vágd szeletekre, és frissen tartó fólia alatt enyhén klopfold ki. A tejbe szórj sót, borsot, nyomd bele a fokhagymagerezdeket, és ebben pácold a húsokat a hűtőben két órán át.

Pihentetés után a csirkemellet vedd ki a pácból. Forgasd először lisztbe, utána felvert tojásba, végül zsemlemorzsába. Néhány percig hagyd állni, amíg megkeményedik rajta a panír, majd bő, forró olajban mindkét oldalát süsd pirosra. Szűrőlapáttal szedd papírtörlőre.

A tzatzikihez az uborkát reszeld le, és sózd meg. Hagyd néhány percig állni, majd csavard ki belőle a nedvességet. Öntsd hozzá a joghurtot, az olívaolajat, az oregánót, a zúzott fokhagymát, a citromlevet, keverd el alaposan, és tálalásig hagyd a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra. A karfiolt alaposan mosd meg, szedd rózsáira, és fektesd sütőpapírral bélelt tepsibe. Sózd, nagyon óvatosan szórd meg chilipehellyel, locsolj rá olívaolajat, és 35-40 perc alatt süsd ropogósra. A hússal és a tzatzikivel tálald.