Hirdessen itt

Elmeorvos vizsgálja a Covid-osztályon vérengző férfit


Három hónappal meghosszabbíthatják a betegtársát agyonszurkáló, külföldi férfi letartóztatását


A gyilkos férfit elmeorvos vizsgálja, miközben egyelőre közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével gyanúsítják.

Elmeorvos vizsgálja a Honvédkórház Covid-osztályán vérengző kínai szakácsot, akit a korábbinál már súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítanak; a Fővárosi Főügyészség további három hónappal indítványozta meghosszabbítani a gyanúsított letartóztatását.

A nyomozó hatóság az eljárásban a gyanúsítottat folytatólagosan kihallgatta, és vele súlyosabb minősítést közölt – tudatta ma a Fővárosi Főügyészség.

👉 A gyanúsított cselekménye közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a súlyosabb bűncselekmények megalapozott gyanúját a férfival közölték.


A megalapozott gyanú szerint a 37 éves, feleségével három gyereket nevelő kínai szakács március 13-án a délutáni órákban a Honvédkórház VI. kerületben lévő Covid-osztályán először egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, támadásával csak a sértett segítségért kiáltása miatt érkező ápolók láttán hagyott fel. Ezután a szomszéd kórteremben gézvágó ollókkal harmincszor fejen szúrt egy védekezésre képtelen állapotban, lélegeztetőgépen, mélyaltatásban lévő nőt. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A külföldi férfi ezek után az őt megfékezni próbáló egyik ápolónőre támadt, megkísérelte mellkastájékon szúrni, aki a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel el tudta hárítani. A dühöngő gyanúsítottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie, ennek során egyikük a kezén könnyű szúrásos sérülést szenvedett.

Az altatásban lévő, súlyosan bántalmazott nő az azonnal megkezdett orvosi beavatkozás ellenére március 17-én meghalt.

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását április 16. napjáig, ennek végrehajtását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte el.

A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a terhelt személyi körülményeire való tekintettel továbbra is csak a legszigorúbb kényszerintézkedés jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására. A főügyészség a letartóztatást továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben indítványozta végrehajtani.

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, munkavállalási és tartózkodási engedélye is van a Honvédkórház Covid-osztályán a betegtársnőjét lemészárló kínai szakácsnak, aki három gyermekével és feleségével él Magyarországon. Orvosszakértők keresik a választ arra, miért kezdett el dühöngeni a lélegeztetőgépről épphogy lekapcsolt tettes.

A nyomozóhatóság egy sor igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, és a szakértők véleményére vár, aminek eredményétől függően minősülhet majd a gyanúsítás.

👉 A szakértőknek kell megállapítani, hogy az áldozat halálát a gézvágó ollóval a fején ejtett harminc, roncsolásos szúrás vagy pedig a Covid–19-vírus okozta-e. Amennyiben a szúrások oltották ki az életét, akkor aljas indokból elkövetett emberöléssel fogják meggyanúsítani a jelenlegi emberölés kísérletével szemben.


Az asszony lélegeztetőgépen volt, mélyaltatásban, amikor rátámadt az őrjöngő férfi, akiről kiderült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem drogfüggő. A szakértőknek egyebek mellett választ kell adniuk arra a kérdésre is, hogy a Covid–19-vírus okozta életveszély elhárítására használt gyógyszeres beavatkozás, a lélegeztetőgépre kapcsolás, az altatás kiválthatta-e az elkövető dühöngését. A kínai férfiről eddig azt lehet tudni, hogy nem fogyasztott drogot, rendezett családi életet él, három gyermeket nevel feleségével, és egy étterem szakácsaként dolgozott. Mint azt

👉 március 23-án megírtuk, tartózkodási és munkavállalási engedélye is van.


A kínai elkövető a vérengzést két olyan, lekerekített, tompa végű orvosi ollóval követte el, amit a ragtapasz és a géz vágására használnak. Az eszközök nem számítanak veszélyesnek, a lélegeztetőgépek mellett tartják őket, hiszen a gépre kötéskor is használnak ragtapaszt és gézcsíkokat.

Az a felreppent híresztelés pedig valótlan, hogy a kínai férfi, bár le volt kötözve, de „valaki eloldotta őt”. Ezzel szemben a valóság az, hogy lélegeztetőgépen volt maga is, és mint mindenki másnak a mélyaltatás alatt, neki is rögzítve volt a keze és a lába, hogy öntudatlanul se tudja például a csöveket kirángatni a testéből. A betegek felébresztésekor, amikor nincs szükség tovább a gépre, megszüntetik ezt a kényszerhelyzetet is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések