Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tavaly több volt az ittas vezetés, de kevesebb a lopás a Jászkunságban


Visszatekintve a 2020-as évre elmondható, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tevékenységét az elmúlt évben jelentősen befolyásolta a koronavírus okozta járvány.


Az ügyészi munkavégzés hatékonyságának megőrzése érdekében jelentős változtatásokra volt szükség – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

Ezt szolgálta elsődlegesen a büntetőjogi szakterületen az otthoni munkavégzés bevezetése, amelyre kezdetben csak offline, majd egyre teljesebb körben online módon is lehetőség nyílt. Emellett a távmeghallgatások útján megtartott tárgyalások is lehetővé tették, hogy az ügyészek a járványügyi veszélyhelyzet dacára, maradéktalanul és késedelem nélkül tudják ellátni szolgálati feladataikat. Számos ügyben tettek indítványt vádirataikban arra, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, anélkül hozza meg érdemi döntését, hogy az elkövetőnek, a sértettnek, a tanúnak, az ügyvédnek, ügyésznek meg kellene jelennie a tárgyalóteremben.

Megyénkben 2020-ban 5198 bűncselekményt regisztráltak, így az ismertté vált bűncselekmények száma 375-tel kevesebb volt, mint 2019-ben.

Az elmúlt évben összesen három emberölés történt a megyében. Gyakoribbá váltak az ittas járművezetések , de 25 százalékkal nőtt az állami költségvetést károsító csalások száma is. Csökkent viszont a klasszikus vagyon elleni bűncselekmények száma, mint a rablás, lopás, csalás.

A főügyészség és a megye területén működő járási ügyészségek 2020-ban 1854 büntetőügyben, 99,63 százalékos eredményességgel emeltek vádat – részletezték az adatokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések