Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ezekből bármikor bármennyit fogyaszthatunk


Ha fogyni szeretnénk, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy melyek azok az ételek, amiket nyugodtan fogyaszthatunk bármikor, bármilyen mennyiségben - anélkül, hogy szabotálnánk a diétánkat.


Ahhoz, hogy fogyni tudjunk, érdemes minél többet mozogni, azonban az sem mindegy, hogy mit eszünk. Mutatjuk, miket ehetünk lelkiismeret-furdalás nélkül.

Zeller, rukkola, saláta

A szárzeller körülbelül 95 százaléka víz, kalóriatartalma pedig igencsak alacsony. Emellett sok benne a K-vitamin is, tehát mindenképpen megéri beépíteni a fogyókúrás étrendbe. A legjobb frissen fogyasztani, mert leszedése után 5 nappal már sokat veszít tápértékéből. 2 csésze rukkolában csupán 10 kalória van, úgyhogy ebből a zöldféléből is korlátlan mennyiségben ehetünk. Továbbá a fejes saláta is nagyon kalóriaszegény, így gyakorlatilag akármennyit ehetünk belőle - és érdemes is, hiszen sok benne az A- és a C-vitamin, emellett bőven tartalmaz vasat és folsavat is.

Uborka, karfiol, paradicsom

Az uborka víztartalma a szárzellerével vetekszik, így nagy mennyiségben fogyasztható. Érdemes a héjával együtt enni, mert ebben a részében sok az értékes tápanyag - például béta-karotin. A karfiol is kalóriaszegény étel, ráadásul igen változatosan elkészíthető. Sok benne a C- és a K-vitamin, és akkor a legtáplálóbb, ha nyersen fogyasztjuk. A paradicsomban is kevés a kalória, cserébe rengeteg az értékes tápanyagot - például liopint, folsavat, krómot, káliumot, valamint B2- és C-vitamint - tartalmaz.

Brokkoli, fodros kel

Brokkoliból is bátran együnk annyit, amennyit csak szeretnénk, mert nem kell tartanunk attól, hogy meghízunk tőle. Ráadásul sok benne a rost is, akárcsak az A-, C-, E- és K-vitamin. Emellett fodros kelből is nyugodtan ehetünk annyit, amennyi csak belénk fér: kalóriatartalma alacsony, cserébe viszont igen sok jód van benne.

Tojás, kukorica, grapefruit

A tojásfehérje sem véletlenül gyakori eleme a fogyókúrás étrendeknek. Egy tojásfehérjében körülbelül 15-20 kalória található, fehérjetartalma viszont igen magas. Ám a pattogatott kukoricáról sem kell lemondanunk a diétánk miatt: az olaj nélkül, forró levegő segítségével kipattogtatott kukoricából nyugodtan megehetünk akár nagyobb mennyiséget is. Ezeken kívül nem kell száműznünk a gyümölcsöket sem, legalábbis nem mindegyiket. Egy grapefruitban például körülbelül 50 kalória található, így ezt a gyümölcsöt a diétázók is ehetik, és egy jó adag C-vitamint is bevihetnek vele. A gyümölcsök közül alacsony kalóriatartalmú még az eper, az áfonya és a szeder is, ráadásul mindkettő tele van antioxidánsokkal.

Forrás: brightside.me

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések