Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Currys pácban pirult, omlós csirkeszárnyak: kevés munkával készül az ízletes hús


A tepsiben pirult csirkeszárny a hétköznapok megmentője, a húst már előző este össze lehet készíteni, másnap pedig csak a sütőbe kell tolni.


A csibe szárnya egyszerű alapanyag, de szerénysége ellenére nagyon változatosan lehet elkészíteni. Amerikában az olykor könnyfakasztóan csípős pácban készült szárny a nagy kedvenc, magyar földön pedig a rántott és a sült verzió a favorit.

Hozzávalók:

👉 1 kilogramm csirkeszárny
👉 só és bors ízlés szerint
👉 250 gramm natúr joghurt
👉 kevés olaj
👉 1 evőkanál currypor

Elkészítés:

A megtisztított csirkeszárnyakat tegyük tálba, fűszerezzük sóval, borssal és curryporral, majd öntsünk rá egy kevés olajat és alaposan forgassuk egybe. Utána a joghurttal is keverjük egybe, majd fóliával fedjük le és tegyük hűtőbe 1-2 órára pihenni, hogy az ízek összeérjenek.

A pihentetés után a szárnyát fektessük tepsire és toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe, 38-45 perc alatt süssük aranybarnára.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések