Hirdessen itt

Vízelvezető árokba csúszott egy autós Hajdúszoboszlón: a mentőket is riasztották


A tegnap Hajdúszoboszló mellett a debreceni tűzoltóknak is akadt munkája.


Vasárnap délelőtt Hajdúszoboszlón, a Puskin utcában egy ember egy vízelvezető árokba csúszott. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók vonultak. Az egység kézi erővel kiemelte a férfit, majd a mentőknek átadta. Személyi sérülés nem történt.

Egy családi ház udvarán szemét égett Debrecenben, a Barázda utcában vasárnap este. A debreceni hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott lévők a lángokat egy porral oltó készülékkel oltották el. Az egység egy vízsugárral végezte el az utómunkálatokat – közölte a katasztrófavédelem.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök három személyt állítottak elő, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések