Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tucatnyi lakást, autót foszthatott ki Mezőkövesden


Letartóztatását rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki néhány hónap alatt tucatnyi lakást, autót foszthatott ki Mezőkövesden, és cselekményeivel akkor sem hagyott fel, miután nyomozás indult vele szemben.


A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított rendszerint az utcán parkoló autókban hagyott értékekre figyelt fel, majd azok megszerzése érdekében a járművek ablakát betörte, az utastérből táskákat, telefonokat, pénzt vitt magával. Az is előfordult, hogy lezárt ingatlanok ajtaját befeszítve bement a sértettek lakásába, ahonnan ékszerekkel, pénzzel távozott. Máskor a nyitott melléképületbe sikerült bejutnia, ahonnan egy motoros fűrészt vitt el. Volt olyan eset is, amikor az értékek mellett személyes iratokat, cégbélyegzőt, számlatömböt is talált, ezeket szintén magával vitte.

A gyanúsított cselekményeivel csaknem hárommillió forint kárt okozott a sértetteknek. A gyanúsítottal szemben 21 rendbeli lopás miatt indult büntetőeljárás. A cselekmények okán – a gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén – akár 4 és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A büntetés mértékére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Tekintettel arra, hogy a lopásokkal akkor sem hagyott fel, miután nyomozás indult vele szemben, tartani kell attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el. A Mezőkövesdi Járásbíróság fenti indokok miatt enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzést az ügyészség elfogadta, a gyanúsított és a védő fellebbezett.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések