Vádemelés az élettársát újra életveszélyesen bántalmazó férfi ellen
Letartóztatásának megszüntetése után ismét úgy bántalmazta élettársát a vádlott, hogy a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, ezért most újabb vádemelés történt a férfi ellen.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség még 2019 nyarán nyújtott be vádiratot egy szabolcsi településen élő férfi ellen, aki akkor életveszélyesen megverte az élettársát. Ebben az ügyben le is volt tartóztatva a férfi, azonban a bíróság 2019. december 11. napján szabadlábra helyezte. Ezt követően a férfi kibékült az élettársával, újra együtt éltek, de a bántalmazások nem szűntek meg, hónapokon át rendszeresen verte a nőt, lelki terrorban tartotta.
A bántalmazások 2020. május közepén csúcsosodtak ki, amikor is a férfi egyik nap ittas állapotban felpofozta a nőt. Két nappal később a nő telefonon mentőt akart hívni a részegségtől összeeső vádlotthoz, de ezt a férfi megakadályozta. A nő félelmében a rendőröket értesítette, de a helyszínre érkező járőröknek azt mondta, hogy őt csupán fenyegette a vádlott, de nem bántotta. Erre a járőrök figyelmeztették a vádlottat, majd elhagyták az ingatlant. Ugyanezen éjszaka a vádlott ököllel többször megütötte a sértett fejét és hátát, a bántalmazást éjjel 11 óráig folytatta. A sértett a hajnali órákban rosszul érezte magát, ezért kihívta a rendőrséget, majd a mentők őt kórházba szállították. A nő koponyáján olyan súlyos sérülések keletkeztek, amelyek életveszélyes állapotot okoztak. Sérülései három hét alatt gyógyultak meg. A férfit a rendőrök azonnal őrizetbe vették, az ügyészség indítványára pedig a bíróság le is tartóztatta.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség ismét életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja a vádlottat, valamint kapcsolati erőszak bűntettével is, hiszen hónapokon át követett el könnyű testi sértést is az élettársa sérelmére.
Amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomást tesz és nem ragaszkodik a tárgyalás megtartásához, az ügyészség szerint hét év hat hónap börtönbüntetésre kellene ítélni.
Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
Dr. Martossy György, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, mb. főügyés
0 Megjegyzések