A hajdú-bihari rendőrök egy nő és egy férfi arcképét tették közzé a rejtélyes eset nyomozásának során, a lakosság segítségét kérik.
Ahogy arról több ízben beszámoltunk, a debreceni Erzsébet utcában július 12-én hajnalban egy járdán fekvő, sérült férfit találtak a járőrök. Az 58 éves férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, sérüléseibe belehalt. A nyomozás során – igazságügyi orvosszakértő bevonásával – felmerült a gyanú, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.
A hajdú-bihari rendőrség megkezdte az elkövető felkutatását, a nyomozás júliusi szakaszában pedig közzétettek egy kamerafelvételt, amelyen egy férfi volt látható, akit azért kerestek, mert az akkori közlemény szerint kapcsolatba hozható volt a bűncselekmény elkövetésével. A felvételen látható személyt még szeptemberben is keresték.
Február 5-én a rendőrség honlapján megjelent egy friss felhívás, mely szerint azért keresik a mellékelt képen látható 27 éves Andirkó Krisztiánt és a 31 éves Dobi Gyöngyit, mert azok kapcsolatba hozhatók az Erzsébet utcai bűncselekmény elkövetésével.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a képeken látható férfit és nőt, illetve azokat, akik őket felismerik, tartózkodási helyükről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések