A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Sorozatban lopta a bicikliket egy férfi Debrecenben, egyszer még egy kutyát is magával vitt


A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki Debrecenben hét biciklit és még egy kutyát is ellopott.


Tavaly májusban egy nő feljelentést tett arról, hogy egy debreceni társasházból ellopták a rózsaszín kerékpárját. A bejelentést követően a nyomozók adatot gyűjtöttek, és három órán belül azonosítani is tudták a feltételezett elkövetőt.

A rendőrök a hajdúhadházi férfit előállították, az ellopott biciklit pedig lefoglalták és vissza is adták a tulajdonosának. Az eljárás során kiderült, hogy nem az volt az eset, hogy a fiatal férfi bűncselekményt követett el: tavaly februárban és márciusban másik hat kerékpárt, májusban pedig egy kutyát is ellopott a városban.

,,A nyomozók a férfit kétrendbeli lopás bűntett és hatrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek" - írja a police.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések