Hirdessen itt

Püspökladány, Nádudvar és Kaba templomaiban együtt imádkoztak a hívek


Püspökladány, Nádudvar és Kaba római katolikus és református templomaiban felekezettől független közös imádságon vehettek részt a hívek, akik Isten szeretetben maradásáért fohászkodtak. Az idei ökumenikus imahét nyolcnapos témáját ez alkalommal a svájci Grandchamp-i Közösség nővérei állították össze – írta meg a Hajdú-Bihar megyei hírportál.


Ebben az esztendőben is együtt imádkoztak a különböző felekezetű Krisztus-hívők az egységért és üldözött testvéreikért. Az idei ökumenikus imahét nyolcnapos témáját ez alkalommal a svájci Grandchamp-i Közösség nővérei állították össze, központi gondolata az Isten szeretetében maradás volt.

A 21. század elején rengeteg inger és zaj vesz körül bennünket, amelyekre orvosságul a Grandchamp-i Közösség azt üzeni: lassuljunk le, töltekezzünk fel Isten szeretetében, és ezután térjünk vissza közösségeinkbe. A Kabai Református Gyülekezet istentiszteletén Kovács Márta Zsuzsa gyülekezeti tag olvasott fel egy imádságot a templomban, amelyet a püspökladányi római katolikus plébános és a református lelkész közösen készített el, és ezen a délelőttön egyaránt elhangzott Püspökladány, Nádudvar és Kaba római katolikus és református templomaiban.

A különböző felekezetű egyházak gyülekezeti alkalmaikat az aktuális járványügyi intézkedések betartása mellett tartották meg.

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedése

„Amikor rádöbbenünk arra, hogy Isten országa a szívünkben él, akkor odaállhatunk egy másik ember elé, és szavainkkal, tetteinkkel kimondhatjuk: szeretve vagy, Isten olyan jó hozzád, hogy rajtam keresztül szeret téged, és olyan jó hozzám, hogy a szeretetedet rám pazarolja. Isten olyan jó hozzánk, hogy a szeretet kötelékeivel köt össze bennünket.”

A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Csordás Gábor atyával, a társszékesegyház plébánosával együtt mutatott be szentmisét február 21-én, nagyböjt első vasárnapján.

„Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,12-15)

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedése teljes egészében a debrecen-nyíregyházi egyházmegye honlapján, IDE kattintva olvasható el.

Harangok: különleges, zengő szobrok

Településmérnökként rendezési, építésügyi jogszabályokat készít elő, de amint van egy kis ideje, harangokkal foglalkozik. Engedélyt kér, hogy fölmehessen a templomtornyokba, ahol fotókat és videófelvételeket készít, feljegyzi a feliratokat, rögzíti az adatokat. Bajkó Ferenc 2000 óta kutatja a harangok történetét, méretüket, hangjukat. A harangrajongó mindenhol kutakodik – interneten, jegyzőkönyvekben, levéltárakban. Eredményeit a Magyar Harangok honlapon teszi közzé.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések