Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Pillangókéssel rabolt két földvári férfi


A bíróság elrendelte a férfiak letartóztatását.


Egy helyi lakos január 30-án 16 óra 20 perc körül, Tiszaföldvár belterületén találkozott egy ötfős társasággal, akikkel beszélgetésbe elegyedett. A csoport három tagjának távozását követően, a sértett a két férfival folytatta útját, amikor egy pillangókés kicsapódó hangját vélte hallani a háta mögött.

Az egyik férfi felszólította, hogy adja át a kabátját, a cipőjét és az övtáskáját, különben „gyorsan halálra lesz ítélve”. A megfélemlített személy, a fenyegetés hatására, önként átadta a kért dolgokat, mire a férfiak távoztak a helyszínről – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

A bejelentést követően, a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket lakcímükről előállították a Tiszaföldvári Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 18 és 19 éves jogsértőket, majd őrizetbe vették, továbbá indítványozták a letartóztatást. Az egyenruhások kutatás során a terheltek lakcímén megtalálták és lefoglalták a sértett sportcipőjét és övtáskáját.



A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két tiszaföldvári lakossal szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségtől megtudtuk, a Szolnoki Járásbíróság bírája elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés nem végleges, mert az egyik terhelt fellebbezést jelentett be, míg testvére tudomásul vette a bíróság döntését.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések