Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Letartóztatták a szobatársa leszúrásával gyanúsított ceglédi férfit


A ceglédi férfi február 5-én egy késsel kétszer mellkason, majd hátba szúrta lakótársát, aki belehalt sérüléseibe.


A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint. február 5-én a hajnali órákban leszúrta a szobatársát – olvasható a ugyeszseg.hu-n.

A gyanúsított és a sértett egy tatabányai ingatlanban közösen lakott. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított február 5-én, hajnali 3 óra körül, rátámadt a sértettre és

egy 8,5 cm pengéjű késsel, kétszer mellkason, majd hátba szúrta.

A sértett a szúrás következtében elhalálozott. A férfi ezután elmenekült a helyszínről és február 7-éig szökésben volt. A gyanúsított indítékának megállapítása a nyomozás további feladatát képezi.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói emberölés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt.

A főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2021. február 9-én egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések