Két ember életét vesztette szén-monoxid-mérgezés miatt hétfőn Szerencsen, a Darvas László utcában – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint a szerencsi tűzoltók mérései magas szén-monoxid-koncentrációt mutattak ki a sorházi lakásban, amelyben nyílt égésterű gázkazán üzemelt. A lakásban nem volt szén-monoxid-érzékelő.
A szóvivő elmondta: ha a lakók nyílt égésterű fűtőeszközt vagy vízmelegítőt használnak, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás, mérgező szén-monoxid keletkezhet függetlenül attól, hogy gázzal, fával, brikettel, szénnel vagy olajjal fűt valaki.
Hozzátette: nem elég néha kiszellőztetni azokban a szobákban, ahol ilyen fűtés vagy vízmelegítő működik, különösen a jól szigetelő nyílászárókkal ellátott helyiségekben. A megfelelő levegő-utánpótlást elősegíti például a nyílászárókba szerelt résszellőző, illetve az égéstermék-elvezető felülvizsgálata, karbantartása.
A szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem képesek érzékelni, ezért mindenképpen tanácsos egy jó minőségű érzékelőt beszerezni otthonra – hívta fel a figyelmet Dojcsák Dávid.
Fonyon jelzett a szén-monoxid érzékelő
Működésbe lépett a szén-monoxid-érzékelő egy fonyi családi házban február 1-jén.
Az encsi hivatásos tűzoltók gázérzékelő készülékkel méréseket végeztek az épületben, amely során megemelkedett szén-monoxid szintet tapasztaltak. Az ingatlant cserépkályhával fűtötték, a mérgező gáz vélhetően a kémény összekötő csövénél szivárgott vissza a lakótérbe. Az egyik lakót a mentők megfigyelésre kórházba szállították.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések